Conversio in Hungarum

A Falépítők a kései Colovinik közül a jobbak közé tartozik. A játék falak, tornyok, házak és paloták építéséről szól. A játéktábla számos kis háromszögre van osztva, a háromszögek sarkaiba tornyok, oldalaikra falak kerülhetnek, a belsejükbe pedig házak és paloták. A soron lévő játékos mindig lerak egy falat, majd részben szerencse (kockadobás) dönti el, hogy a fal két végére milyen tornyok, a két oldalára milyen házak kerülnek. Ha egy vagy több ilyen háromszöget sikerült teljesen bekeríteni falakkal, értékelésre kerül sor: mindenki kijátszik a kezéből 1 vagy 2 kártyát, és aszerint kap győzelmi pontokat (például hány sága ház van a kész városban vagy hány torony van vízparton, stb.). Egyszerű szabályok, viszonylag gyors játék; kellemes elfoglaltság, de azért találni nála jobbat. (magyar szabály)

Ami nem az Orkok. Ebben a kissé kő-papír-ollóra emlékeztető játékban minden játékos egy egy ork hadúr, aki istenük Llovar (hódolat Llovarnak, a Nagy Istennek!) nevében vonul hordájával a szabad népek szövetsége ellen. Minden fordulóban kiderül, mely ellenfelekkel kell megküzdeniük egyesült erővel az orkoknak. Mivel túlerőben vannak, a győzelem nem lenne kétséges egy pillanatig sem, de minden ork hadúr magának akarja a dicsőséget. A játékosok sereglapkáikat kettesével rakják le egymás mögé a csataterekhez (a kettőből az egyiket ráadásul képpel lefelé), majd amikor végeztek, hátulról előrefelé haladva mindig eldöntik, a hadsor hátbatámadja-e előtte álló szövetségesét. A csatasorok két része külön-külön csap össze, és az ork talpasok, íjászok és lovasok kő-papír-ollószerűen verik szét egymást. Olykor annyira belemelegednek az orkok egymás gyepálására, hogy a valódi ellenség legyűrésére már nem is marad elég erejük... Hé, ez így nem is hanzgik olyan rosszul, de maga a játék nem az igazi. (magyar szabály)

A Grönland cseh játék, bár nem a legjobbak közül való. A megtelepedésről szól, amikor Norvégiából és Izlandról kirajzó klánok birtokba vették a "zöld szigetet", mit sem tudva arról, hogy néhány évszázad múlva lehűl az idő, és a fagy és viharok elpusztítják törékeny telepeiket. Most mindenesetre még reménnyel és bátorsággal telve ácsolják csarnokaikat, törik fel a földet, kerítik be a levegőlet. A zord körülmények már most is kooperációra kényszerítik a telepeseket - a játékosok gyakorta állnak össze kisebb szövetségekbe, hogy közösen munkálkodjanak olyasmiken, amik külön-külön meghaladnák az erejüket. (magyar szabály)

A Sumeria tipikus befolyásszerző játék, az ősi Sumeria városállamait igyekeznek a játékosok a befolyásuk alá vonni, méghozzá lehetőleg mindig azt a hármat, amely valózínűleg ki lesz értékelve a forduló végén. A játékosok kereskedőiket küldik ki a városállamok központjaiba, valamint a kisebb településekre. A forduló végén meg kell nézni, a három éppen leghatalmasabb városállamban kinek mekkora a befolyása (hány kereskedője van, és azok hol tartózkodnak), és aszerint kapnak befolyásjelzőket - a befolyásjelzők közül is az azonosakat érdemes gyűjteni. Ezután az eddig hatalmas városállamok ereje elenyészik, így a következő fordulóban a játékosok igyekeznek kereskedőiket átjuttatni a feltörekvő új hatalmakhoz. (magyar szabály, kétszemélyes kiegészítő)

A Kán a mongolok hódításairól szól, különösen annak azon aspektusáról, hogy a megtámadott ország védekezőképességét uralkodójának levadászásával is igyekeztek meggyengíteni - bár a játékban magának a magyarok nincsenek a megkergetett népek között, erről a mi IV. Bélánk is tudna mesélni. Amellett, hogy mindenféle rusz hercegeket meg muszlim szultánokat kell kergetni, a játékosok saját jurtáikkal pettyezik tele a játékteret. Ezután az a céljuk, hogy a változatos formájú lapkákkal letakarjanak olyan részeket, ahol mind van jurta - ehhez az szükséges, hogy relatív többségük legyen ott a jurtákból. Az ellenfelek jurtáinak letakarása tiszta haszon, hiszen azokból ellenfeleink már nem csinálnak pontokat. A győzelemhez persze felderítőkre, az istenek és távoli nagykán támogatására is szükség van. (magyar szabály)

A Biblios a középkori kolostorok világába kalauzol el, ahol a bencés apátok gazgag könyvtáraikkal igyekeznek felülmúlni a többi kolostort, nem sajnálva sem pénzt, sem fáradságot e cél eléréséhez. A játékosok ajándékok és aukciók során különféle lapokhoz (festékek, kéziratok, szent olvasmányok, stb.) jutnak. A céljuk egyrészt az, hogy egy-egy fajtából a legtöbb lappal ők rendelkezzenek, másrészt pedig az, hogy az e fajtákért járó győzelmi pontok számát felsrófolják, a többit meg lecsökkentsék. Filler jellegű kártyajáték, bár az aukciók miatt annak a hosszabb fajtájából. (magyar szabály)

A Trónok Harca 2. kiadásának első kiegészítője, a Sárkányok tánca igazából egy pakli kártya. Míg az alapjáték révén lényegében az első (nehány) kötet történéseit lehet újrajátszani, ezzel az ötödik kötet idejébe helyeződik át a játék. A kiegészítő negyvenkét új házkártyát tartalmaz, vagyis minden Ház számára egy teljesen új készletet, köztük számos olyan szereplővel, akit a sorozat nézői még nem is ismerhetnek (aki fél a spoilertől, kerülje a kiegészítőt!). Ezenkívül az is megváltozik, hogy az egyes házak mekkora sereggel esnek egymás torkának, és hogy ezek a seregek és flották honnét indulnak. (kártyalista) 

Az Őrület kúriához már a második kiegészítő jelent meg, a Vadon szava. Ebben öt új történet található, amelyek a civilizáció és a vadon határvidékére, az eldugott tanyák, elhagyatott, magányos kúriák, elkorcsosult telepescsaládok, az erdők, lápok mélyén meglapuló rettenet vidékére kalauzolják a nyomozókat. A külső helyszínek és az új szörnyek, események, és más effélék mellett új játékelemek jelennek meg: vermek, csónakok, repülő szörnyek, átkok, rituálék, és főként a játékosok által korlátozottan irányítható társak, akik szükség esetén harcolnak is, de elsősorban a történet kibontásában segédkeznek. (magyar szabály)

A két nagy német játékvásár közül a fontosabb - legalábbis a játékosoknak - az esseni. Részint, mert Karácsony előtt lévén, a kiadók arra időzítik az új megjelenések zömét. S részint azért, mert erre belépőjegy vásárlásával bárki bejuthat. A másik, a nürnbergi inkább a kiadóknak, nagykereskedőknek fontos: ez szakmai vásár, ahová csak a kiválasztott kevesek jutnak be. Kevés játék megjelenését időzítik ekkora, viszont számos játékot majdani megjelenését jelentik be e vásáron.

A Primo olyasmi, ami az Amigo kártyajátékai között szokott megjelenni. Kicsi, gyors, végletekig absztrakt kártyájaték, számozott kártyák, Wolfgang Kramer. A játékosoknak az a céljuk, hogy megszabaduljanak a kezükben lévő lapoktól, és ezt úgy tehetik meg, hogy azokat számsorrendben lerakják kártyaoszlopokba, olykor egyik oszlopot átrakva a másikra. Engem eléggé emlékeztet néhány réges-régi pasziánszra, és ezen aligha segít az a néhány speciális lap, ami a dobozban található. (magyar szabály)

Szintúgy nem tekintek semmiféle különösebb várakozással az Augustus elé. Ebben a kétségtelenül szép játékban a játékosoknak célkártyákat kell teljesíteniöük. Ez alapvetően a szerencsén múlik, de időnként - leginkább más célkártyák teljesítése után - a játékosok valamennyire irányíthatják is a játékot. Semmiképp sem stratégiai játék, inkább csak taktikai, még inkább csak filler. A játékidőt 30 percnek ígérik, ez is erre utal; ahhoz viszont túl szép, túl nagy a doboz, s valószínűleg túl drága lesz. (magyar szabály)

Ha már könnyed Amigo-játékról írtam fentebb, ilyen például az Őrült labor. Ez nagyjából a szokásos ütésszerző jaték, több csavarral. Egyrészt, minden játékosnak lesz van egy színe, amiért a játék végén pontokat kap, és egy másik, amiért veszít. Másrészt, az adu minden ütésnél más lesz. És végül, a lapok egyszerre több színhez is tartoznak. A grafika valamennyire kémcsöves meg retortás, de azért ez is csak egy absztrakt filler. (magyar szabály)

A Kííísértetek! is lényegében egy ütésszerző kártyajáték, ellenben nem absztrakt, hanem tematikus - köszönhetően a szerzőnek, Richard Garfieldnek. A játékosok célja, hogy megszabaduljanak a kezükben és a paklijukban lévő kísértetekkártyáktól. Kísértetre csak erősebb kísértet rakható, így a játékosok gyakran arra kényszerülnek, hogy felvegyenek lapokat, majd azokat erősebb kombinációkban (duókban, triókban, kvartettekben) rakják le. Mindezt még a speciális képességekkel bíró kísértetek is megbolondítják. Mindezt kedves grafika egészíti ki. (magyar szabály)

A Varázsfőzet két régi motoros, Alan R. Moon és Aaron Weissblum már jó egy évtizedes játékának, az Amulettnek az áttervezésével született. Minden játékos egy varázslót alakít, aki meg szeretné főzni saját életelixírjét, ehhez viszont össze kell gyűjtenie a megfelelő összetevőket. A játék két fő mechanikája a licitálás, valamint a varázslatok (kártyák) használata. Kezdetben minden játékosnak két varázslata van, azonban ezekhez aukciókon újabbakat szerezhet, a varázslatok pedig egyrészt ősemeleket termelnek, másrészt képességeik révén segíthetik a varázslót és akadályozhatják ellenfeleit. (magyar szabály)

Mainapság nagy divatja van a Kickstarternek, és kétségkívül alkalmas eszkötnek látszik arra, hogy független játéktervezők, kis garázscégek a közösségi előfinanszírozás segítségével megjelentethessék játékaikat. Így láthatott napvilágot az Erődsziget is. A játék egy börtönsziget erődjének felépítéséről szól, a játékosok az építkezést irányító hadmérnökök. A játék szerepkártyák kijátszásával és akcióik végrehajtásával zajlik, azonban egy szerepkártyának több akcióija is lehet - például az építésszel nem csupán építkezni lehet, hanem már lerakott fallapokat kicserélni, valamint kegykártyákat kijátszani. A játékosok arra törekednek, hogy az erőd egy-egy részén övék legyen a többség, illetve hogy lerakott fallapjaik kiadjanak bizonyos mintákat. (magyar szabály)

Szintúgy kickstarteres játék a Karantén. Ez afféle kórházszimulátor: minden játékos egy kórházat igazgat, amely előtt hosszú sorban kígyóznak az ellátásra váró betegek (ismerős, hm?); a játékosok célja a lehető legjobb ellátás nyújtása és a kórházak folyamatob bővítése. Eközben azonban aggresszívan terjeszkedik a szürkeláz bacilusa, ami miatt egész kórházi osztályokat kell karantén alá helyezni. A játékosok folyamatosan látják el a betegeket, hogy az értük a biztosítóktól kapott összegeket befektetve új kórtermekkel, laborokkal, gyógyszertárakkal, ajándékboltokkal és helikopter-leszállóhelyekkel bővíthessék kórházukat, hogy azután még több pácienst láthassanak el. Egy kis lapkalerakás, egy kis akciópont, még egy kis enyhe licitálás is - érdekes mixnek tűnik. (magyar szabály)

A Postakocsival Ördögkastély felét egy esseni megjelenéseket felsoroló listából szúrtam ki. Viszonylag kevés játék játszható hárman is és tízen is, nekem viszont néha pont nagyobb csoportokat kellett "szórakoztatnom". Maga a játék sem tűnt rossznak a leírás alapján, és igazából nem is csalódtam. Alapvetően dedukciós játék, ahol a játékosoknak ki kell találniuk, hogy ki van velük és ki ellenük. A történet szerint két titkos társaság (a Nyílt Titkok Rendje és az Igaz Hazugságok Társasága) tagjai utaznak egy postakocsiban, és az út végére egyrészt rá kell jönniük, hogy az útitársaik közül ki van velük és ki ellenük, másrészt össze kell gyűjteniük saját társaságuk titkos tárgyait (kulcsokat, illetve kelyheket). Két utazó egyrészt összeverekedhet (hogy a többiek vélelmeik vagy vérmérsékletük alapján a segítségükre siessenek), másrészt pedig tárgyakat cserélhetnek egymással; a legtöbb tárgy képessége ugyanis akkor hajtódik végre, amikor odaadjuk valaki másnak. Okos játék, csak úgy érzem, a harci jellegű foglalkozások és tárgyak révén könnyen előállhat egy olyan helyzet, amikor az egyik fél jóval erősebbé válik, mint a másik, és akkor a gyengébbnek már nemigen van esélye. (magyar szabály)

Az előző játékban is voltak (fél)kooperatív mechanizmusok, ahogy ilyenek találhatók a Zendülőben is. Ebben a kártyajátékban a játékosok egy hajó legénységét alkotják, de a szerepük minden körben változik. A hajó 12 sziget körül kering, minden szigeten bizonyos árufajtát lehet eladni. A kapitány szabja meg, hová tart (elvileg) a hajó, azáltal, hogy mennyi kártyát rak le maga elé. A többi szerep nincs előre kiosztva, mindig az választhat, aki már nem rak le több kártyát (eladni csak lerakott kártyát lehet). Aki hamarább választ, annak több lehetősége van, aki viszont később, az kikombinálhatja, kik milyen szerepeket választottak előtte. Ugyanis miután mindenki végzett, kitörhet a lázadás: ha van zendülő, ő megpróbálhatja megszerezni magának a kapitányságot. A kapitányt az elsőtiszt, a zendülőt a hajósinas segíti, a sikertelen lázadásért az előbbiek, a sikeresért az utóbbiak kapnak győzelmi pontokat. A kereskedő és rakodómester távol tartják magukat a harcoktól, az előbbi jobban tud eladni, az utóbbi berakodni (vagyis több kártyát húz a kezébe). A játék mechanikái egytől egyig zseniálisak; a hátránya viszont, hogy csak hárman vagy négyen lehet játszani - és igazán csak négyen érdemes -, valamint hogy bizonyos szabályai nem realisztikusak. (magyar szabály)

Ráadásul négy játékos esetén a Zendülő nem lenne rossz választás, ha nem lenne jobb, sőt tökéletes választásunk: a Ticsu. Négyen ticsuzni kell. Ticsuzni négyen kell. A Ticsu az istenek ajándéka az emberiségnek. Vagy legalábbis a kínaiak ajándéka. Vagy a svácjiaké. A Ticsu tudja, hogy merre kell valójában haladnia a játéknak; a Ticsu tudja, hogy egy rendes pakli 56 lapból áll.

A Ticsut nem szabad elmagyarázni. (magyar szabály)

A Res Publica a hírneves Reiner Knizia játéka. A haldokló Római Birodalom határvidékére különféle törzseket sodor a népvándorlás vihara: hunokat és gótokat, angolszászokat és langobárdokat. A törzsek letelepednek, falvakat, utóbb városokat hoznak létre. Előbb-utóbb kapcsolatba kerülnek a római civizálicióval, és annak áldásait vándorkereskedőik révén elterjesztik egymás között. Végül vándorló szerzetesek keresztény hitre térítik őket. A játék lényege a kereskedés: a játékosok ajánlatokat tesznek egymásnak, hiszen az a céljuk, hogy összegyűjtsenek 5 azonos népkártyát vagy 5 azonos civilizációkártyát, mert azokat kijátszva győzelmi pontokhoz jutnak. Nem rossz, de akadnak jobb kereskedős játékok is, még magyarul is... (magyar szabály)

A Peloponnészosz, ahogy a nevéből is sejthető, az antik Görögországban játszódik. Minden játékos egy városállamot irányít, ezt próbálja nyolc forduló alatt a leggazdagabbá, leghatalmasabbá tenni. A játékosok aukciókon növelik városuk területét, hogy megnöveljék bevételüket, lakosságukat, az erdőkből és kőfejtőkből szerzett építőanyagból pedig különféle hasznos épületeket emelnek. Persze, nehézségeik is akadnak: minél nagyobb a lakosság, annál több kenyeret fogyasztanak, ráadásul különféle katasztrófák (földrengés, ragály, aszály, stb.) nehezítik a játékosok sorsát. Kellemes darab, szó se róla, de nem is igen tűnik ki a hasonló játékok tengeréből. (magyar szabály, tengeres kiegészítő)

A Sárkányszívnek nincs köze a hasonnevű filmhez. A Kosmos kiadó kétszemélyes sorozatának tagja. A játékosok a kezükből kártyákat raknak le a játéktábla különféle részeire (ahová ezt az adott lap előírja). Ha egy helyen már elég sok kártya van, az adott hely aktiválódik, ami a legtöbbször lehetővé teszi azt, hogy a játékos a játéktábla egy másik részéről begyűjtsön kártyákat (például a tűzsárkányokkal begyűjthetők a kincslapok, viszont az íjászokkal begyűjthetők a tűzsárkányok). A játék végén az így begyűjtött pontkártyák értéke dönti el, ki nyerte meg a játékot. (magyar szabály)

A Kosmos kétszemély sorozatának jó híre van, de talán a leghíresebb kétszemélyes játéksorozat a Gipf-projekt. Ezek az teljesen absztrakt játékok a klasszikus kétszemélyes játékokra (sakk, dáma, stb.) hasonlítanak, azokból merítette az ihletet alkotójuk, Kris Burm. Én a Yinsht szeretem a legjobban a sorozatból. Ez az ismert játékok közül az othellóra (másnéven riversire), illetve a körikszrre hasonlít. Mindkét játékosnak az a célja, hogy saját színű korongjaiból ötös sorokat alakítson ki. Ehhez gyűrűket használnak - a gyűrűkbe kerülnek az újabb korongok, a gyűrűkkel lehet (és kell) átugrani más korongokat, átforgatva azokat, illetve a stratégiailag elhelyezett gyűrűkkel lehet akadályozni az ellenfelet. Az győz, aki előbb kirak három ötös sort - viszont minden kirakott sor után egy saját gyűrűt is le kell venni, így aki vezet, az óhatatlanul hátrányba kerül. (magyar szabály)

A Háromparancsolat egyfajta dedukciós játék, de mert néhány "enyhén hibbant" tervező munkája, egy kissé furcsa. A logikai váz az, hogy a játéktábla különféle területekre (körökre, háromszögekre, stb.) van osztva, és ezekre a területekre 5-5 fehér, fekete és barna hasáb van szétszórva. Az egyik játékos húz néhány kártyát, amelyek meghatározzák, mi a játékosok célja és hogy mit nem szabad tenniük. A többiek mozgatnak egy-egy hasábot, és aszerint, mennyire teljesítették a feldatokat, szegték meg a tilalmat, pontokat kapnak - míg az első próbálkozó jórészt csak vaktában cselekszik, addig a többiek már az ő sikerességéből igyekeznek következtetéseket levonni. A "hibbantság" ott jelentkezik, hogy csak egyes kártyákon vannak ilyen "logikai" feladatok és tilalmak, más kártyák cselekvéseket szabnak és tiltanak meg. Például lehet feladat az, hogy a játékos kérjen engedélyt cselekedete előtt, de akár az is, hogy a cselekedete közben macsósan viselkedjen. Nos, igen - kétségtelenül érdekes játék. (magyar szabály)

Az Ármány és cselszövés inkább csak filler, semmint komoly játék. A tetszés szerint mesés, középkorias vagy fantasys játékban mindenkinek van huszontöt kártyája, a királytól a koldusig, de a kezében egyszerre csak három van. Ebből a háromból rak le egyet egy oszlopba - annyi oszlop van, ahány játékos -, majd húz egy következőt. A lapokat képpel lefelé kell lerakni, de ilyenkor a fölötte lévő lap képpel felfelé fordul, és emiatt meg kell nézni, végre kell hajtani a képességét. Ha már beteltek az oszlopok, meg kell nézni, hogy az egyes oszlopokban kinek van a legtöbb befolyás, és az kapja meg az ottani jutalmat. A kártyák egy része csak befolyást ad (például a király 20-at, Júlia 14-et), más részük felfedésekor végrehajtódik (például a felfedező átugrik egy másik oszlopba vagy az orgyilkos eldobatja a lapot, amelyik felfedte), megint más részük pedig a kiértékeléskor aktiválódik (például a sárkány minden ellenséges kártya befolyásértékét csökkenti 2-vel, Rómeó pedig 5 helyett 15 befolyást ér, ha Júliájával egy oszlopban van). Hat fordulóban lehet jutalmakat gyűjteni, csak azután dől el, ki győzött. Nem rossz játék, de komoly játéknak rövid, fillernek meg a huszonötféle képesség miatt talán túl bonyolult. (magyar szabály)

Csang Cseng, vagyis a Kínai Nagy Fal. Évszázadokon át óvta - bár inkább kevesebb, mint több sikerrel - a Középső Birodalmat az "aktuális" északi barbároktól. Most épp mongol lovasok gyülekeznek északon, a kínai hivatalnokok (a játékosok) pedig buzgón dolgoznak a fal megerősítésén. A játéktábla felső részén mongol, az alsó részén kínai régiók vannak (egymáshoz képest eltolódva), közöttük húzódik a fal nyomvonala. A játékosok célja kettős: egyrészt igyekeznek többségbe kerülni falaikkal a legértékesebb kínai tartományoknál, mivel úgy sok győzelmi pontot kapnak, másrészt viszont azon igyekeznek, hogy a falaikkal szemben csak gyenge mongol seregek legyenek, mivel a játék végén ezekért mínuszpontok járnak - minél erősebb a mongol sereg, annál több. A trükközést speciális falak (kettős fal, torony), illetve akciólapok segítik, amelyekkel a játékosok megkavarhatják az erőviszonyokat. Szép és jó játék, de semmi különös - és sajnos zavaróan nagy a doboza. (magyar szabály)

A Druidakeringő egyike a Kosmos kiadó kétszemélyes játékainak, a "szokott" lapos dobozban jelent meg. Az egyik játékos a Napkultusz, a másik a Holdkultusz vezetője, akik alárendelt druidáikkal az ellenséges kultusz legyőzésén igyekeznek. Mindkét kultusznak van négy szent fája, ezek birtoklásáért zajlik a küzdelem. A druidák faszellemeket idéznek meg, akik különös táncba kezdenek. A druidák e furcsa, eléggé szabálytalan táncot próbálják a lehetőségeik szerint irányítani, azon igyekezve, hogy eközben szent jeleiket felaggathassák az ellenséges kultusz fáira. Egy kicsit nehezen átlátható játék, és nem is különösen jó; a rengeteg kétszemélyes játék számtalan jobb található, még e kiadó e sorozatán belül is akadnak jobbak. (magyar szabály)

A Feudalizmus, habár német kiadónál jelent meg, egy kicsit hibrid jellegű: modern euróhoz képest túl sok benne a véletlen és a konfrontáció. Végül is, valóban egy veterán amerikai tervező munkája (aki már vagy negyven éve van a "szakmában"), akinek az ízlése kétségtelenül megjelenik a mechanikában. A fő elemekben semmi különös nincs: lapkalerakás, nyersanyagok, vásárlás, lapkalerakás, nyersanyagok, nos igen... de lehetőség van egymás támadására és a kockadobásnak is nagy a szerepe. Szerencsére a játék nem veszi túl komolyan önmagát, amit csak felerősít a humoros grafika - ebből a szempontból nagyon is elmékeztet a tervező egy régebbi művére, a Nagy Kán-játékra, amivel még társasjátékos "ébredésem" előtt rengeteget játszottam. (magyar szabály)