Conversio in Hungarum

Krakkó 1325-ben Közép-Kelet-Európa egyik legfontosabb városa volt. Kis-Lengyelország, sőt gyakorta a teljes Lengyelország fővárosa, Kis Ulászló király székhelye. A játék azonban egyfelől holland, nem lengyel, és a középkorias témán túl nem kapcsolódik igazából a lengyel koronázóvároshoz. A játékban a felszínen két csapat (a fekete és a fehér) küzd egymással, de valójában négy titkos társaság: így minden játékos a csapátáért harcol látszólag, de mégis a saját pecsenyéjét sütögeti. A mechanika lényege egy egszerű kártyakijátszás - a két csapat közül az nyer, akiknél a kijátszott kártyák összértéke nagyobb. A játékban nincs se túl sok újdonság, se túl nagy taktikai lehetőségek, ráadásul csak négyen játszható. Hááát... (magyar szabály)

Bármilyen jelentős város volt a középkori Krakkó, nagyságban, hírnévben, gazdagságban meg sem közelítette a Bizánci Császárság székhelyét, Konstantinápolyt. No nem mintha e játék tematikájában túlzottan kapcsolódna a Boszporusz ékkövéhez - egy tipikus kockamenedzser euró ez, ahol a játékosok építkeznek és kereskednek, hogy még többet építkezhessenek és kereskedhessenek. A játékosok áruszállító szerződéseket kötnek, beszerzik az árukat, hajókat vásárolnak, utasokat szállítanak, a nyereségből pedig különféle középítkezéseket finanszíroznak, hogy így tegyenek szert dicsőségre. Ismerős? No igen, annyi játékban láttuk már... és hát ami igaz, az igaz, jobbakban, gyorsabbakban is. Nem rossz, nem rossz, de semmi több. (magyar szabály)

Például itt van egy másik hajózós, ha akarom kereskedős játék, a Magister Navis. Ebben a játékban a játékosok útra kelnek az Amerikák, India, a messzi Ázsia, a vad Afrika felé, hogy felfedezzenek, városokat alapítsanak a kereskedelmi útvonalak metszéspontjában. Építkezéssel, felfedezéssel és hódítással ipari, kulturális, pénzügyi és politikai pontokat kell gyűjteniük. Ezekért egyrészt plusz győzelmi pontok járnak a játék végén, mászrészt egyre erősebbé tesznek bizonyos akciókat. A hasonló játékok közül kiemeli az, hogy erős az interakció - az egyes régiókban komoly a versenyfutás a legnagyobb zsákmányért, és akár egymás városait is meg lehet támadni -, hogy a játékosok folyamatosan súlyos döntésekre kényszerülnek, és hogy a játék, ha esik, ha fúj, hét forduló után véget ér. Na, ez már egy igazán kellemes darab. (magyar szabály)

A koopoeratív játékok nem igazán a szívem csücskei. Ahhoz, hogy igazán jó legyen, a játékosoknak folyton a győzelem és a vereség közötti keskeny határon kell egyensúlyozniuk, és és ezt nehezen viselem; ehhez jönnek még az olyan szokott problémák, hogy a profik túl könnyen győznek, vagy hogy hajlamasak elnyomni a kezdőket, mert azok még nem optimálisan játszanak. Igen, magamról is beszélek. És hogy a játék addig a legérdekesebb, amíg nem sikerül legyőzni? De mégis, vannak sikeresebb darabok, ahol a hangulat miatt szemet húnyunk a hiányosságok felett. Ilyen például a Kísértettörténet is. A kissé animés tematikájú, és ennek megfelelően mangás jellegű, de nagyon szép grafikával megáldott játékban négy taoista szerzetesnek kell megvédelmeznie egy falut a gonosz és nagyhatalmú élőhalott, Vu Feng által rájuk uszított kísértetektől. Ha harci képességeik, varázslataik és a falusiak támogatásával ezeket sorra visszarugdossák a poklok fenekére, végül magával Vu Fenggel is mezküzdenek. A játékosok veszítenek, ha mind meghalnak, ha a falu kilenc épületéből három kísértetjártává válik, vagy ha kifogy a kísértetpakli - még ha életben is maradnak Vu Feng megjelenéséig, pár fordulójuk van csak rá, hogy legyőzzék. Szép, hangulatos, jól kiegyensúlyozott; az egyetlen nagy hátránya, hogy igazából csak négyen lehet játszani. A játék nagy sikereket ért el, így számos kisebb és nagyobb kiegészítő jelent meg hozzá; az egyik nagyobb kiegészítő már fél-kooperatívvá teszi a játékot, hiszen az egyik játékos a kísértetek seregét irányítja ezután. (magyar szabály, Fehér Hold, Sötét titkok, őrtorony, Chuck No-Rice, Jean-Claude Van Rice, A falusiak és B-Rice Lee, értékelőlap)