Conversio in Hungarum

A munkáslehelyezős mechanika mainapság nagyon divatos, ennek egyik példája az amúgy görög tervezők munkája, az Arkón. Minden a nagyjából megszokott módon zajlik: egy városban a különféle épületekre (piac, kincstár, céhház, palota, stb.) rakják le bábuikat a játékosok, hogy végrehajthassák az ottani akciókat. Az induló, "normál" bábukat idővel valamivel erősebbekre (adószedőkre, kereskedőkre, stb.) cserélhetik, hogy egyes épületeknél az akciókhoz bónuszokat is kapjanak, valamint további épületeket emelhetnek, amelyek a játék közben vagy a játék végén segítik őket. A fordulók végén egyrészt támadás éri a várost (ami pénz- vagy akár győzelmi pontok elveszítését is jelentheti), majd a játékosok győzelmi pontokat kapnak bizonyos erőforrásaik után. A harmadik fordulóval a játék is véget ér. Mint mondtam, mechanizmusában semmi újat nem hoz - munkáslehelyezés egy kis paklimenedzsmenttel megbolondítva -, de az értékelések alapján az ismert elemekből jó (nemkülönben látványnak is kellemes) játékot sikerült összehozni. (magyar szabály, minikiegészítők)

Szintúgy idei játék a Gormenghast. Ez az ősi kastély Mervyn Peake regényeiben szerepelt - sőt, nyugodtan mondhatjuk, azok egyik főszereplője -, ahol egy magába zárkózó, félig degenerált nemesi család, a Groanok élnek hasonlóan féldegenerált szolgáik társaságában az ódon falak között, és ahol a kastély urának szinte minden perce a hagyomány értelmetlen, de kérlelhetetlen vastörvényei szerint zajlik. Az első két regény egyik főszereplője a Nagykonyha inasa, az ifjú Steerpike, aki semmi eszköztől nem ragad vissza, hogy hízelgéssel és cselszövéssel a szolgák hierarchiájának a csúcsára kerüljön; nos hasonló konyhai patkányok a játékosok is, hasonló ambíciókkal. A játéktábla a kastély termeiből, tornyaiból és épületeiből áll össze, ahol a nemesek és a szolgák járnak saját dolgaik után. Végeredményben egy egyszerű delivery game, ahol a játékosoknak az a feladatuk, hogy az intrikakártyáikat teljesítsék olyanformán, hogy egy-egy adott szolgát vagy nemest egy bizonyos szobára, teremre mozgatnak - még jobb, ha a megfelelő tárgy is az illetőnél van. Nyomjuk a régi kardot Mr. Flay kezébe, hogy a Pókhálók Termében megvívhassa rettenetes párbaját gyűlölt ellenfelével, a szakáccsal! Időről időre különféle ceremóniákra, rítusokra, szertartásokra kerül sor, ezeket is kihasználhatjuk, hogy intrikáink sikerrel járjanak. A játék önmagában, ha nem is rossz, semmiképp sem kiemelkedő; igazán csak azoknak ajánlott, akik ismerik és szeretik Titus Groan és Gormenghast világát. (magyar szabály)

A régebbi játékokra rátérve kezdjük a Hamburgummal. Hamburg, erős falainak hála, elkerülte a harmincéves háború pusztításait, és - jelentős részben a németalföldi protestáns menekültek szorgalmának és kapcsolatainak köszönhetően - fontos kereskedelmi központtá fejlődött. A kikötőből hasas hajók vágtak neki a tengernek, megrakodva sörrel, cukorral és posztóval, és a gazdag iparosok és kereskedők egymással versengve építették az újabb, egyre nagyobb templomokat vagy újították fel a katolikus időkből rájuk maradtakat. A játékban egy rotán (rondella, akciókerék, stb.) lépegetve hajtják végre akcióikat a játékosok: építőanyagokat vásárolnak, eladják a rendelkezésükre álló árukat, pénzt szereznek, és így tovább. Rövid távon hajókat bocsátanak vízre, hogy nagyobb hasznot fölözhessenek le a tengeri kereskedelemből, valamint házakat vásárolnak szerte a városban, hogy az azokban található műhelyek, boltok nekik jövedelmezzenek, az ott élő városi hivatalnokok őket segítsék. Végül minden földi vagyonukat Isten legnagyobb dicsőségére - és persze a sajátjukra - fordítják, azaz a templomoknak adományozzák, a cserébe kapott adománylapkákat kiértékelve pedig győzelmi pontokat kapnak. A mechanika ismert, a téma sem különösebben izgalmas, de jól összerakott, jó szívvel ajánlható játék. (magyar szabály, almanach)

Az állam fejében minden játékos egy-egy szerteágazó dinasztiát irányít. A dinasztiák egyaránt jelen vannak Angliában, Német-, Francia- és Spanyolországban; a céljuk az, hogy mindenütt minél több bárói, grófi, őrgrófi, hercegi és más főúri címeket szerezzenek a tagjai, és így lényegében a befolyásuk alá vonjanak egész tartományokat és országokat. A játékosok három fordulón át kártyákat gyűjtenek, hogy azok kijátszásával új nemeseket kreálhassanak; persze, messze nem ugyanannyi lap kell egy báró, mint egy király játéktáblára rakásához, hogy azután győzelmi pontokat kapjanak értük (például mert egy ország minden tartományában van már nemese, vagy a fordulók végén, ha övé a legtöbb befolyás egy adott országban). A játékosok áruláskártyákat is gyűjtenek, hogy orgyilkosokat küldhessenek egymás nemeseire vagy a hóhér kezére adhassák azokat. Jól működő játék, de semmi több. (magyar szabály)

A Rajna a középkorban a német tartományok legfőbb ütőere volt, a legfontosabb kereskedővárosok, a főpapi székhelyek jelentős része a Rajna-vidéken volt található; a folyóágyat kétoldalról övező hegyeken-dombokon pedig számtalan lovagvár épült. A Rajna-vidék urában a játékosok a rajnamenti kisbirtokokat próbálják meg birtokba venni lovagjaikkal. Az egymással szomszédos lovagi birtokokból hercegségek születnek, és mindig azé a játékosé a herceg, akinek éppen a legtöbb lovagja van az adott hercegségben, így a játékosok új meg új lovagi birtokokkal bővítik a hercegségeket, hogy ezzel át is vegyék felettük a hatalmat - vagy épp erődítményeket emelnek saját hercegségük határain, hogy így biztosítsák uralmukat. A játéktáblán várkastélyok, kereskedővárosok, püspöki székhelyek is találhatók, és jóval több győzelmi pontot ér az a hercegség, amelynek sikerül egy ilyet magába olvasztania. A játék érdekessége, hogy a játék közben akkor jár valakinek győzelmi pont, amikor elveszíti egy hercegségét. A játék nem tartozik Reiner Knizia nagy klasszikusai közé, de bármennyire régi is, azért csak szépen öregedett meg. (magyar szabály)

A társasjátékok világába kapudrogok, gateaway játékok szippantják be az óvatlanokat: egyszerű szabályú, gyorsan átlátható, mégis izgalmas játékok ezek, amelyeket a modern társasjátékokkal még csak ismerkedők is könnyen elsajátíthatnak, megszerethetnek. A leggyakrabban három játék neve hangzik el: Catan, Carcassonne, Ticket to Ride. Ez utóbbi, Alan R. Moon játéka a legfiatalabb, de már bőven klasszikus; különféle változatai (Europe, Nordic Countries, stb.) számtalan háztartásban megtalálhatók. A játékban (bár "hivatalosan" utazásokról és jegyekről szól) a játékosok városokat kötnek össze a saját részükre lefoglalt vágányokkal: minél nagyobb a távolság a két város között, annál többet ér az adott útvonal. Ráadásul mindenkinek a kezében vannak útvonalkártyák, amelyek megszabják, melyik két várost kell saját útvonalaik megszakítatlan sorával összekötniük. Az útvonalakat nagyon egyszerű kártyagyűjtő és -kijátszó mechanizmusok segítségével foglalják el. Szép játéktábla, elegáns és gyors játékmenet, kevés holtidő, kevés, de létező interakció, ezek a sikerjáték receptjének összetevői. A játék anno magyarul is megjelent, de ezt a fordítást Thilian mester még jóval azelőtt készítette; a történeti értéke miatt rakom fel ide. (magyar szabály)

A Háziúr a társasjáték fenegyerekének, Friedemann Friesének egyik koria játéka. A játékosok háziurak, akik az általuk épített házaik bérlőitől szednek sápot (a SÁP, tudniillik Sváb Állami Pénz, a játék pénzneme ugyanis). A játékhoz 110 kártya tartozik, ezek egyik oldala mindig emeletkártya, a másik oldalukon pedig egyfelől lehet tető, másfelől pedig különféle bérlők. A játékosok új házakat építenek, átépítik a régieket, és azokba bérlőket telepítenek, hogy azután beszedhessék a lakbért. Persze, semmi sem egyszerű: még ha nem is jelennek meg a semmiből önkényes lakásfoglalók (de persze megjelennek), hogy elüldözzék fizetőképes bérlőinket, a zenészek vagy a kisgyermekes anyák könnyen elriaszthatják a jól fizető lakókat, a nyugdíjasok nem bírnak lépcsőzni, és így tovább. Néha persze szerencsénk van, celebpár költözik a házunkba, vagy pedig igénytelen és egymás közelségét igénylő diákok tömege zsúfolódik be egyetlen kiadó albérletbe. A játékosok a saját helyzetüket megkönnyítendő (ami nem egyszer együtt jár az ellenfeleik helyzetének nehezítésével) akciókártyákat játszhatnak ki: például bombákat ingathatják meg az ellenfelek helyzetét és házait, költöztetők révén ragadhatják el azok legjobb bérlőit, gyilkosságokkal intézhetik el az önkényes lakásfoglalókat és más effélék. Nyilván nem egy Nagyfeszültség, de egy kellemes nevetésre elég. (magyar szabály)