Conversio in Hungarum

Mentsük meg Astoriát, mentsük meg a hercegnőt - az ellenségtől éppúgy, mint önmagától! Az unikornis lovagjaiban a játékosok közösen (elvégre kooperatív játékról lenne szó) igyekeznek felszabadítani Astoria királyságát a Legániai Birodalom zsarnoki igája alól. A rebellió élén az astoriai királyi ház egyetlen túlélő tagja, egy ijfú, vakmerő és önfejű hercegnő áll, aki toronyirányt, tűzön és vízen, tökön és paszulyon át halad apró hadával okkupált fővárosa felé, és eközben bármikor tétovázás nélkül ront neki akár a tízszeres túlerőnek is. Az útját márpedig egyre erősebb birodalmi helyőrségek állják el, miközben folyamatosan közelítenek a további birodalmi seregek. Mind a birodalmiakat, mind a hercegnőt a játék "mesterséges intelligenciája" mozgatja, a szabályok és lehetőségeik meghatározta módon lépnek. A játékosok, akik a hercegnő csatlósait és szövetségeseit irányítják, megpróbálják megtísztítani az utat a hercegnő előtt, ellátják ellátmánnyal és újoncokkal, és ha kell, saját magukat is feláldozzák - ami gyakorta kifejezetten hatékony taktika, hiszen ilyenkor új hadvezérrel, friss csapatokkal folytatják a harcot. Olykor a legyőzött birodalmi vezérek egyike-másika át is áll. A játékosok veszítenek, ha a hercegnő elesik egy csatában, vagy ha letelt tíz forduló; győznek viszont akkor, ha a hercegnő diadalmasan bevonul a fővárosba. A változatosságról a játéktér részben véletlenszerű felépítése és a sok választható astoriai karakter mellett az is gondoskodik, hogy a nehézség a hercegnő legjellemzőbb tulajdonságának (pl. szerencsés vagy karizmatikus) kiválasztásával szabályozható. A harc maga kockadobásokkal folyik, és bár ezek eléggé tervezhetők és befolyásolhatok, mégis, egy-egy különösen szerencsés vagy szerencsétlen dobás erősen befolyásolhatja a teljes hadjáratot. Az unikornis lovagjai remek játék, és szép is, amennyiben valaki kedveli a japán mangákra hajazó stílust -  dehát japán tervezők játékáról beszélünk, nemdebár? (magyar szabály)

A Halhatatlanok egy régi klasszikus, a Wallenstein újragondolása. Az eredetiben a harmincéves háború poklában kellett a játékosoknak seregeket toborozniuk, hogy azután elfoglalják egymás legértékesebb tartományait. Egyedi jellemzője volt a kockatorony speciális használata, hiszen itt nem dobókockák kerültek bele, hanem apró, a seregeket jellemző fakockák, amelyek egy része meg is akadhatott odabent, más kockákat lökve ki, így a harcok a tervezettség és a puszta szerencse között egyensúlyoztak. A másik jellemzője az előre "programozás" volt, ahol a játékosok előbb titokban megtervezték, hogy az egyes tartományaikban milyen akciókat hajtanak végre, és csak utána hajtódtak ezek végre - már amelyik, hiszen lehet, hogy mire sor került volna egy tartományban a gabona elrekvirálására, az ellenség már lerohanta ezt a tartományt, így a szerencsétlen játékos seregei egész télen csak a bakancsukat rághatták. Ez az új változat a földi újkor helyett valamiféle fantáziavilágban játszodik. A trükk az, hogy ez a világ két párhuzamos síkból áll, a fény és a sötéstség síkjából, így minden tartomány "meg van kettőzve". Az egyik síkon elesettek átkerülnek a másik síkra és viszont; portálok építésével pedig a seregek közvelenül is közlekedhetnek a síkok között. Harcorientáltabb, mint elődei, a Wallenstein és a Shogun, de az általános közvélekedés inkább amazok felé hajlik. (magyar szabály)

Ah, a reneszánsz Itália, a művészetek és a humanizmus  ... az intrika virágkora! A Menyasszonyok és megvesztegések már címében sem árul zsákbamacskát, Munkáslerakás annyiban, hogy a tábla városnegyedekből áll, ahová a játékosok küldik ki családtagjaikat - akik azonban nem bábuk, hanem többé-kevésbé egyedi képességekkel bíró kártyák. Ráadásul az elsőként lerakott kártyák mellé továbbiak is lerakhatók, úgymond, megerősítve a küldöttségeket - hogy azután, az adott városnegyed végrehajtása során a játékosok a kezükbe vegyék küldöttségük lapjait, és azokat sorra kijátszva segítsék saját és akadályozzák a többiek akcióit. Az akciók egyike a helyi nemes família meggyőzése arról, hogy szépséges (vagy nem is annyira szépséges, de mindenesetre dús hozománnyal bíró) leányát jegyezze családunk valemly málészájú ifjújával - és közben reménykedjünk, hogy valamelyik kikosarazott hódolója nem küld bérgyilkosokat az arára. Kissé bonyolult játék, ahol legalább olyan fontos egymás terveinek kitalálása, mint a kártyaképességek pontos ismerete; tapasztalat kell hozzá, hogy a szerencsevezérelt káosz helyét átvegye a taktikus ármánykodás. (magyar szabály)

A Csótánypárbaj olyan méltán közszeretnek örvendő vidám, könnyed és egyszerű partijátékok világát és grafikai megoldásait idézi meg, mint a Csótánypóker vagy a Csótánysaláta; azonban azokkal ellentétben egyrészt kétszemélyes, másrészt valahol az absztrakt logikai játékok és a totális szerencsejátékok közötti limbóban futkos fel s alá. Az egyik játékos lerak maga elé tetszőleges sorrendben három zöld kört meg egy piros x-et úgy, hogy ellenfele ne tudja, melyik melyik - hiszen neki úgy kell ráböknie minél több zöld körre, hogy ne bökjön rá a piros x-re. Ha elrontja, szerepet cserélnek. És... ennyi. Előnye, hogy gyors, előnye, hogy szép, de a játékot magát nehéz dicsérni. Ráadásul tipikus gyártási hiba, hogy a zöld körös/piros x-es játékelemek nem teljesen egyformák, ami végképp megöli a játékot - mintha a boltban vásárolt pakli kártyánk már előre leszakadt sarkokkal meg elszíneződött hátlapokkal érkezne. (magyar szabály)