Conversio in Hungarum

Michael Schacht német játéktervető és németjáték-tervező. Játékai általában egyszerű mechanikákon alapulnak, nem túl bonyolultak, és nem igazán tematikusak - ellenben gyakorta igen jók. :) Magyarul is kiadták több játékát: Zooloretto/Aquaretto, Aranyváros, Chilli-Csali... Arról is nevezetes, hogy játékaihoz számos apró kiegészítőt is szokott tervezni, és ezek gyakran ingyen letölthetők a honlapjáról.

A Hansa egy minden ízében Schacht-játék, és a legjobbak közül való. A játékosok mind a Hansa-szövetség kereskedői, akik közös hajón járják a Balti-tengert. A kereskedők a városokban boltok nyitnak, különféle árukat vásárolnak és eladnak. A boltnyitás áruba kerül, viszont a bolt lehetővé teszi az eladást, valamint hasznot termel a többi játékos vásárlásakor. A játék több módon is korlátozza a játékosok felhalmozási lehetőségeit, így ők folyamatos vásárlásokra és eladásokra kényszerülnek. 2-4 játékos játszhatja, de sokak szerint ketten a legjobb. (magyar szabály)

2000-ben jelent meg Schacht egy sikeres játéka, a Bíboros és király, majd öt évvel később ennek áttervezett változata, a Kína. A játék időszámításunk előtt 200 körül játszódik, tehát akkortájt, mikor a Csin-dinasztia egyesítette az ún. hadakozó fejedelemségeket. A játékban a játékosok a pagodákat építenek az egyes tartományok (Lu, Csao, Csou, Csin, stb.) útjai mellé, illetve követeket küldenek a tartományok központjaiba, hogy szövetségeket kovácsoljanak a tartományok között. Az alapszbály roppant egyszerű: a soron lévő játékos legfeljebb 3 kártya kijátszásával legfeljebb 2 pagodát/követet rak le egyetlen tartományra. A tartományokért az kapja a legtöbb pontot, akinek ott a legtöbb pagodája van, és a játék végén akkor jár egy szövetségért pont, ha a két szomszédos tartományban ugyanannak a játékosnak van a legtöbb követe. A játékot roppant egyszerű szabály és a tematika szinte totális hiánya jellemzi - megszállott eurogémereknek kiváló, ha egy viszonylag gyors, de mégse könnyed játékra vágynak. (magyar szabály, kis kiegészítők)

A Coloretto egy egyszerűségében nagyszerű kártyajáték. Ebben a tényleg minden témát nélkülöző játékban a játékosok színeket gyűjtenek: minél több kártyájuk van egy adott színből, az annál többet ér. Azonban hét szín van, viszont csak háromért jár pluszpont, a többiért mínusz, vagyis nem érdemes túl sokféle színt gyűjteni. A játék során a játékosok az asztal közepén összekészítenek legfeljebb három lapból áll kis gyűájteményeket, majd ezekből választanak maguknak egyet - ha szerencsések, a kívánt színű lapokkal. Gyors és remek kis filler; a mechanika újrahasznosításából, felduzzasztásából és tematizásából szültetett utóbb a Zooloretto/Aquaretto páros (magyar szabály, kis kiegészítők)

Hasonló kis kártyajáték a Lovagok. Itt a játékosok lovagok, akik lovagi tornákon vesznek részt és várakat foglalnak el. Mindkettő kockadobással történik: minden vár- és tornakártyán egy-egy kockakombináció látható, azt vagy annál jobbat kell megdobni (például a három 3-as és egy 2-es kombináció megdobható négy 1-essel vagy három 3-assal és egy 4-essel is, stb.). A játékosok egymás várait is megtámadhatják, de ilyenkor a védő is dob - ha dobása jobb, mint a támadóé, megvédte kastélyát. A játékban különféle speciális kártyák is megszerezhetők (katapult, várőrség, stb.), amelyek megkönnyítik a többi lap megszerzését vagy megvédését. (magyar szabály)

A Kontor (az újabb kiadásban Amszterdam) a 17. századi Amszerdamban játszódik, ahol két (esetleg három vagy négy) játékos víz- és kikötőkártyák lerakásával megteremti a város kikötői negydét. Ennek során a játékosok raktárakat és központi lerakatokat (kontorokat) hoznak létre, ahol különféle árucikkeket tárolnak; amikor egy kikötőterület teljesen elzáródik a kikötő többi részéről, azt ki kell értékelni, és a győztes megkapja azt a területet. A játék végén, amikor elkészül a kikötő, az öt legnagyobb kikötőterületért jár győzelmi pont. Az építkezést rombolási és átépítési lehetőségek bonyolíthatják. A játéknak van alap- és haladó változata, valamint számos variánsa és kis kiegészítője. (magyar szabály, kiegészítők)

Bruno Faidutti az egyik leghíresebb francia játéktervező. Egyedül vagy másokkal kollaborációban számos játékot alkotott, ezek némelyike nagy sikert aratott (gondoljunk csak a magyarul is megjelent Citadellára). A "tipikus" faiduttis játék egy kissé kaotikus - az egész játék egy kicsit kiszámíthatlan. Termékenynek ma is termékeny, de az utóbbi években nem igazán sikerült neki igazán magasan jegyzett játékot terveznie.

A Rejtély az apátságban két forrása elég nyilvánvaló: az egyik a klasszikus nyomozós társasjáték, a Clue/Cluedo, a másik pedig Umberto Eco regénye, A rózsa neve. A játék egy középkori kolostorban játszódik, Adelmo testvér élettelen tetemének megtalálása után. Valaki lelökte a szikláról, de kicsoda? A kolostorban még huszonnégy szerzetes lakik (apátok és novíciusok, szakállasok és borostásak, soványak és kövérek, kapucnisok és fedetlen fejűek), közülök valaki a gyilkos. Minden szerzetesnek van egy kártyája, és a játék elején az egyiket véletlenszerűen félre kell rakni. A játékosok bábuikkal bejárják a kolostort és nyomoznak: egyrészt igyekeznek minél több kártyát a kezükben tartani, ha kis időre is, mert az illetőket kihúzhatják a listájukról, másrészt ha találkoznak, célirányos kérdéseket tesznek fel egymásnak ("Mondd, testvérem, te kihúztad már Bruno apátot a gyanúsítottak közül?"). Árgus szemekkel figyelik, ki hogyan viselkedik a misén, kihallgatják a gyónásokat, átkutatják egymás szerzetesi celláit, a könyvtár könyveiben keresnek útmutatást, és alkalmasint megvádolják egymást a káptalan előtt. Ha valaki szereti a dedukciós játékokat, ebben nem fog csalódni. (magyar szabály, gyanúsíttotlapok, A zarándok krónikája)

A Boomtown a Vadnyugaton, az aranyláz idején játszódik. A játékosok elsősorban aranyásók, akik kevéske megtakarításukat bányaengedélyek vásárlásába fektetik, hogy azután a sárga fémből - remélhetőleg - meggazdagodjanak. Emellett mellékállásban kocsmárosok, útonállók, polgármesterek és politikusok, vagyis válogatott gazemberségekkel foglalkoznak. A bányaengedélyeket árverésen lehet megszerezni, és a nyertes a többieknek fizet; emellett a polgármesterek is leszedik a sápot az újonnan nyíló bányákról. A bányák Catan-szerű kockadobások szerint termelnek, a váratlan helyzetekről pedig eseménykártyák gondoskodnak. (magyar szabály)

A fantasykben - legyen bár regény vagy szerepjáték-kaland - gyakori cél a sárkány megölése, ahol a hősök rettentő csatában győzedelmeskednek a szörnyű fenevad felett, hogy azután napok alatt elverjék annak tonnánnyi kincsét az útmenti fogadókban. Namármost, a valóságban a sárkányölés nem nagy művészet: csak kellő izomerő, páncél és mágia kell hozzá. Igazából a hősök zöme nem a sárkány ellen harcolva esik el, hanem a sárkány legyőzése után, amikor túlságosan elfajul az osztozkodás... A Sárkánykincs erről szól: a játékosok kiküldik hőseiket sárkányt ölni (ebben szinte semmi kihívás nincs), majd a hősök - akik ugye több játékoshoz is tartozhatnak - megosztoznak a sárkány kincsén. Erre egy percük van, addig kell valahogy eldönteniük, kinek jut az arany, kinek a drágakövek, kinek a varázstárgyak. Ha nem tudnak dönteni, senki sem kap semmit. A hősök egy része speciális képességgel bír, így ha egy varázsló van egy partiban, az lenyúlja az összes varázstárgyat, a tolvajok pedig meglopják a többieket - a játékos benyúl egy másik játékos paravánja mögé, és elvesz onnét egy ezüstöt vagy smaragdot, amit épp talál. A játék közepe táján egy percig kereskedhetnek is egymással a játékosok, mivel a különféle drágakövekért csak az kap pontot, akinek azokból többsége van. Végül az győz, akinek a kincshalma a legtöbb pontot éri. A játéknak van egy haladó változata is, amikor a varázstárgyakat különböző, valóban mágikus tárgyakra (vagyis kártyákra) lehet cserélni, amik különféle táposságokat biztosítanak tulajdonosuknak. A haladó változattal nem igazán játszottam, de az alapjátékot kedvelem. (magyar szabály)

A Törpekirály egy fantasy-témájú ütésszerző kártyajáték. A klasszikus módon zajlik: az előző ütés nyertes hív, mindenkinek raknia kell egy adott színű lapot (nincs adu), a legmagasabb lap visz. Azonban egyrészt csak három szín van (zöld, kék és piros, vagyis törpe, lovag és goblin), másrészt minden leosztásnál más, hogy miért jár pont (pl. minden elvitt törpe 1 pontot, minden elvitt lovag -1 pontot ér). Ilyenformán előfordulhat, hogy a játékosok nem ütni próbálnak, hanem kifejezetten kerülik az ütést. Hét lejátszás után az győz, akinek a legtöbb pontja van. (magyar szabály eltávolítva)

Hasonló törpés-goblinos témája van egy másik kártyajátéknak, az Arany és rum!-nak is. A játékosok hadurak, akik mindenféle megbízhatatlan népséget, zsoldosokat, orkokat, barbárokat, törpéket, goblinokat, élőhalottakat toboroznak seregeikbe, hogy azután összecsapjanak a csatatereken. Az egyik játékosok képpel felfelé elkezdi lerakni a lapokat meghatározott számú pakliba, és eközben a többiek toborzáskártyájukkal egyrészt lefoglalhatják a kellően erősnek tűnő paklikat, másrészt dezertáláskártyáikkal gyengíthetik egymás paklijait. Ezután a játékosok fajonként (élőhalottak, barbárok, orkok, törpék) csatába küldik harcosaikat, akiket segédcsapatokkal (zsoldosok, óriások, goblin csatagépek, stb.) is megtámogathatnak. Minden csatát az nyer meg, akinek abban a legerősebb a serege, és ezért 1 vagy 2 győzelmi pontot kap. Ezután új forduló kezdődik, mindaddig, amíg valaki el nem ér egy előre meghatározott pontszámot. (magyar szabály)

A valós történelemben játszódó, "normál" táblás játék a Selyemút. A játékosok karavánjaikkal megteszik a hosszú utat a kínai Csanganból a Földközi-tenger kikötőiig. Miközben átvergődnek Közép-Ázsia sivatagjain és hegyi hágóin, előbb különféle árukat vesznek az útmenti piacokon (Tunhuang, Korla, Kasgár, stb.), majd nagy nyereséggel eladják azokat. Folyamatosan változik, hogy ki a karavánvezető: ő dönti el, hogy a lehetséges útirányok közül melyiket választja a játékosok közös karavánja, és amikor egy városba érnek, ott ő választ magának először akciólapkát. Az akciólapkák alapvetően áruvásárlásra, -eladásra és -cserére szolgálnak, de ezek révén akár meg is lehet lopni egymást. (magyar szabály)

Mint minden sikerjáték, a Carcassonne is inspirációul szoolgált számos újabb játéknak. Ezek egy részét maga a Carcassonne kiadója, a Hans im Glück jelentette meg. A kiadó, ha nem is tartozik a legnagyobbak közé, de a piac egy jelentős szereplője; elsősorban a nagyobb, de azért családi játékok kiadására koncentrál.

A Fjord, ha lehet azt mondani, egy kétszemélyes Carcassonne-klón. A játék során hatszögű lapkákból kell összeállítani a játékteret - ami itt egy szeszélyesen kanyargó norvég fjord. A játékosok időről időre házikókat is elhelyeznek a hegyek és a tenger között meghúzódó keskeny termékeny földsávokon. A játék azonban nem ér véget akkor, amikor elfogynak a lapkák: ekkor a házaikból kiindulva a játékosok birtokba veszik a termőterületeket. Az nyer, aki a végén több termőfelületet birtokol. A Carcassonne-tól eltérően itt sokkal kevesebb választása van a játékosoknak, hogy hová rakják le a felhúzott lapkákat (gyakran csak egy-két lehetséges hely van, vagy még annyi sem); itt a házak lerakása dönti el a játékot. Kellemes kétszemélyes játék: gyors, nem múlik túlságosan a szerencsén, de nem is egy komoly logikai játék. (magyar szabály)

Szintúgy a skandináv fjordokban játszódik a kiadó (szerintem) egyik leginkább alulértékeltebb játéka, a Vikingek. Ebben a játékban mindenki saját szigetrendszert állít össze a megszerzett lapkáiból, a szigeteken pedig elhelyezi harcosait, aranyműveseit, felderítőit, nemeseit és halászait. Az aranyművesek pénzt, a felderítők és a nemesek győzelmi pontokat biztosítanak, a harcosok megvédenek a támadó hajóktól, illetve ők fosztják ki azokat; a halászok a játék végén az élelmezésről gondoskodnak. A játék fordulóiban egy egyszerű mechanizmussal vásárolnak a játékosok 3-6 lapka-bábu kombót, ahol a lapka típusa (szigetkezdet, szigetközép, szigetvég) éppúgy számít, mint a bábu színe, valamint a kombó ára. Az alapjáték is teljesen jó, de ezt kiegészíti egy haladó változat, ami nehezítéseket, több pénzköltési lehetőséget és speciális képességgel bíró lapkákat jelent. És bár lapkás, azért jelentősen eltér a Carcassonne-tól - én csak ajánlani tudom. (magyar szabály)

A Vikingeknél jobb hasonlít a nagy elődre a Maori, de klónnak azért ez sem igazán nevezhető. Itt a polinéz szigetvilágban "vesznek birtokba" szigeteket a játékosok. A lapkák egy része (négyszer négy) ki van rakva az asztal közepére, a játékosok ezek körül mozognak egy csónakkal, megvásárolva azt, amelyiknél éppen megálltak. A megvett lapkákat saját tengertáblájukra rakják, azokból áll össze saját szigetviláguk. Korlátozott mennyiségben rendelkezésükre áll kagylópénz, ami elköltésével többet léphetnek vagy "benyúlhatnak" a kirakott lapkák közepébe, nem muszáj a szélről vásárolniuk. A megvárásolt lapkákból egész szigeteket próbálnak meg összeállítani, olyanokat, amelyeken a lehetőség szerint minél több kunyhó, pálmafa és virágkoszorú van. A gyakorlott játékosok számára különféle variánsok nehezítik meg a játékot. (magyar szabály)

Végül is, ha nagyon akarom, az Attika is felfogható lapkalerakós játéknak. Ebben az ókori környezetben játszódó játékban négy város épül egymás hegyére-hátára: (az egyedül attikai) Athén, Spárta, Korinthosz és Thébai. Minden város ugyanazokkal az épületekkel (színház, sportcsarnok, piac, kikötő, pénzverde, erőd, stb.) rendelkezik, ezeket kell felrakni a játéktáblára. A felrakáshoz vagy erőforrások kellenek (ezek a lapka által letakart, illetve a vele szomszédos üres mezőkön találhatók), vagy egy olyan lapka, amely mellé ingyen lerakhatók - így az erőd mellé ingyen lerakhatók a tornyok, a kikötő mellé a hajók. A játék során amúgy bővíthető játéktér sarkaiban szentélyek vannak: az győz, akinek sikerül épületeinek megszakítatlan sorával összekötni két szentélyt. Ez azonban nem könnyű feladat, hiszen a többiek akár súlyos áldozatok árán is megakadályozzák; ám akkor is győz valaki, ha sikerül összes épületét felraknia a játéktáblára. Ketten is kifejezetten jól játszható, talán úgy a legjobb, de három-négy játékos esetén is jó szórakozást biztosít. (magyar szabály)

A kiadó 2000 után 2006-ban újra megfogta az isten lábát, vagyis egy játékának sikerült megnyernie a német Év játéka-díjat: a Thurn und Taxisnak. A Thurn und Taxis olasz eredetű német arisztokra család volt, akik saját postakocsi-hálózatukat irányították. A játékban is ez a cél: Dél-Németországot behálózó postakocsi-hálózat kialakítása. A játékosoknak a lehető legtöbb városban kell megállóhelyet kialakítaniuk, s közben arra is figyelniük kell, hogy egyszerre minél több várost érintő "viszonylatokat" állítsanak fel, és az egyes német tartományok összes városába is lehetőleg ők jussanak el elsőként - ezekért ugyanis győzelmi pontokat kapnak. A játék sikerét meglovagolva annak rendje és módja szerint kiegészítők (Észak-Németország, Észak-Itália) is megjelentek hozzá. Sokak szerint (és én is közéjük tartozom) azonban a játék komoly hátránya, hogy minimális az interakció a játékosok között, inkább emlékeztet valami közös pasziánszra, mint társasjátékra. (magyar szabály, A harcegnő futára, Ragyogás és dicsőség, Minden út Rómába vezet)

Gyerekként szerettem a társasjátékokat: Gazdálkodj okosant, Capitalyt, meg ami került. Túl sok választék nem volt. Fiatal felnőttként is szívesen játszottam, amikor lehetett, így emlékszem egy nyári táborra, ahol szinte végig csak Catanoztunk. A "megtérésem" viszont nem ehhez a játékhoz kötődik, hanem...

...a Carcasonne-hoz. A Catan, érdemei elismerése mellett, már nem tartozik azon játékok közé, amelyekkel szívesen játszom; a Carcassonne viszont feltétlenül. Még akkor is, ha inkább két-, mint többszemélyes játék. :) A Carcassonne méltán lett nagy siker, hiszen kiváló gateaway, könnyen elsajátítható szabályokkal, jól is néz ki az asztalon, ráadásul nem is drága.

Nem a Carcassonne volt az első sikerjáték, amelyet meglovagolva a tervező és a kiadó számos változatot, kiegészítőt dobott piacra (gondoljunk csak a Catan kiegészítőire, a kártyás változtatára vagy a Candamirra); a legnagyobb túlzásokba viszont talán pont a Carcassonne-nál estek. A "spin-off"-ok mellett rengeteg kisebb és nagyobb kiegészítő látott napvilágot, egyesek egy ideig csak újságmellékletekben (vagy az e-bay-en). A legtöbbje persze nem rossz, sőt, viszont három-négy kiegészítő együtt már túlbonyolítja és lelassítja a játékot, az óhatatatlanul felmerülő problémás esetekről és elburjánzó FAQ-okról nem is szólván. Egy ideig magam is szorgalmasan gyűjtögettem a kiegészítőket, amíg már le se tudtam rendesen zárni az alapdobozomat (amiből persze kidobtam minden "felesleges" térkitöltő elemet). Viszont olyan kiegészítőm is van, amivel soha nem is játszottam...

E kiegészítők egy jelentős része a fordításom elkészülte után magyarul is megjelent a Piatniknál (nekem csak az alapjátékom magyar, még az első, Kék Kobrás kiadás); tudtommal semmi gond nincs a fordításukkal, így csak "történelmi okokból" találhatók itt az én fordításaim: Fogadók és katedrálisok, Kereskedő és építész, A folyó, A folyó II., Carcassonne grófja, Grófkisasszony és sárkány, A kathárok, A torony, Apátság és polgármester, Az alagút, Katapult, opcionális szabályok

A Carcassonne-nak több változata is megjelent. Ezek egy része az alapötlet újragondolásával született új játék (pl. ilyen a Carcassonne kastélya vagy a magyarul is megjelent Felfedezők). A Carcassonne: Vadászok és gyűjtögetők viszont nem új játék, csupán egy új "skin" a régi vázon. Ez nem a középkorban, az albigensek elleni keresztes háború idején játszódik, hanem az őskorban. Itt egymással vetélkedő törzsek fedezik fel a vidéket, veszik birtokba a vadban leggazdagabb vadászmezőket és a halban gazdak patakokat. Mindazonáltal a játék nem teljesen egyezik meg az alapváltozattal: a várak helyetti erdőkre kicsit más szabályok vonatkoznak, az utak helyett lévő patakok (amiből itt sokkal több van) vízrendszereket hoznak létre, és a mezők nem az azokat érintő erdők (ti. várak), hanem az azokon lévő vadállatok szerint hoznak pontokat - sokkal logikusabban, tegyük hozzá. Végeredményben számos olyan eleme van, ami kisebb-nagyobb változásokkal az alapjáték első kiegészítőiből lehet ismert. Az én véleményem szerint ez a javított kiadás; akinek még egyik sincs meg, inkább ezt szerezze be. (Ráadásul ehhez csak egyetlen apró kiegészítő készült, bár pár lapka abból is az alapjátékhoz tartozik.) (magyar szabály, Felderítő)

Szintúgy új "skin", de a bibliai időkből: ez a Carcassonne: A Frigyláda. Az Egyesült Államokban, különösen annak "Biblia-övezetében" nagyon sok evangéliumi keresztény, illetve mormon él, Egy részük egyfajta gyanakvással tekint a "normál" játékipar termékeire, vagy csak gyermeknevelési elveivel nehezen összegyezethetőnek találják a társasjáték témáit. (Mielőtt nekiállnánk köveket hajigálni, idézzük fel, hogy a német kiadóknál máig tabutéma a II. világháború, de egyáltalán kerülnek mindent, ami kicsit is háborús tematika és a középkornál később játszódik.) Egy amerikai kiadó e vásárlói kör részére adta ki a Catan mormon változatát Zarahemla telepesei néven, és ők adták ki a Carcassone biblikus változatát is. Ez jobban hasonlít az eredetire, mint az őskori változat, de azért itt is akadnak különbségek (például a kolostor helyett templom van, ahol a teljes körbelapkázás helyett elegendő a keresztalak létrehozása, vagy a mezőkön bárányokat kell gyűjteni, elkerülve a farkasokat, stb.). Ehhez járul még egy külön "bábu", a Frigyládáé, amely bizonyos esetekben mozgatható, és mozgatása révén pontokat lehet gyűjteni. Nem olyan jó, mint az őskori változat, de talán jobb, mint az alapjáték... (magyar szabály)

A Suprised Stare Games egy kis angliai kiadó, évente egy-két saját tervezésű játékkal.

Az első játékuk, amelyik felkeltette a figyelmemet, a Tara, a királyok trónusa volt. Tara a középkori ír koronázóváros - miként nálunk az "érvényes" királykoronázást Székesfehérváron kellett végrehajtani, az íreknél Tarában illett megkoronázni a sziget felett névleges főhatalmat gyakorló főkirályokat. A játék során is a koronázás a cél: a játékosok arra törekszenek, hogy parasztjaikból pásztorokat, harcosokat, főnökeket, végül királyokat csináljanak; akinek két királya van, megnyeri a játékot, mert főkirállyá koronázzák Tarában. A kártyavezérelt játékban a tartományok "társadalmi piramisain" kell feljutni a főhelyre - egyetlen jól kivitelezett akcióval akár parasztból egyből király csinálható. A játék ügyes, ravasz, de nem igazán jó, mindazonáltal az ír történelem kedvelőinek már csak a témához jól illeszkedő grafikája miatt is ajánlott. (magyar szabály)

Az előző játékkal együtt "csomagban" olcsón meg lehetett venni a kiadó két korábbi kártyajátékát, ezek egyike volt a Véres örökség. Ez a szükségtelenül erőszakos és sértő kártyajáték hangulatában a Kill Doctor Luckyra emlékeztet leginkább. A játékosok mind rigolyás nagy-nagybácsikájuk házába gyűlnek össze, hogy rátegyék kezüket az utált és frissen elhunyt rokon örökségére. A drágalátos öregúr arra hagyja a vagyonát, aki egyedül életben lesz akkor, amikor megérkezik az ügyvédje, így a játékosok stratégiailag elhelyezett gereblyékkel, téglával teletömött párnákkal és felbőszített macskákkal teli szekrényekkel ritkítják egymást. A mázlis doktoros játékhoz hasonlóan itt is a hangulat cipeli a hátán az gyenge mechanikát, legalábbis amíg bírja... (magyar szabály)

Ugyanebben a csomagban volt egy másik kis kártyajáték, a Rézsár is. Ez egy erősen historizáló kétszemélyes kártyajáték, megvalósításában, grafikájában egyaránt. A játékosok maguk elé két sorban négy-négy lapot igyekeznek lerakni: akkor győz valaki, ha fordulója végén előtte mind a nyolc helyen van lap, méghozzá képpel felfelé. A játékosok az előttük lévő lapokkal megtámadhatják, elrabolhatják ellenfelük lapjait; ebben a lapok erején túl képességeik is segíthetnek. A felhasznált lapok viszont képpel lefelé fordulnak. (magyar szabály)

A kiadó következő játéka az Iszkenderun volt, amely egy régi oszmán kikötővárosról kapta a nevét; a várost eredetileg Nagy Sándor alapította. A ravaszsággal elegyített szerencsejátékban a játékosok kártyákat raknak le maguk elé egy sorba, vagy a kártyák képességeit használják: megnövelik saját lapjaik értékét vagy eldobatják az ellenfelek lapjait, és más effélék. A forduló végén a játékosok a soruk összértéke alapján győzelmi pontokat kapnak, majd újabb fordulót játszanak, összesen négyet, mindig más aduval (vagy szanzaduval). (magyar szabály)

A kiadó általam ismert legjobb játéka a Konfuciusz, amely nem a nagy kínai bölcs korában, hanem jóval később, a 14-17. században, a Ming-dinasztia idején játszódik. A játékosok nagyhatalmú családok fejei, akik rokonaikat elhelyezik a mnisztériumokban, és elsősorban finom politikai manőverezéssel és megvesztegetéssel gyarapítják hatalmukat, de mintegy mellékesen expedíciós seregeket állítanak fel és flottákat küldenek a távoli tengerekre - szavakban az ország, gyakorlatilag saját érdekeik szerint. A játékmechanika talán legérdekesebb része, hogy a játékosok ajándékokkal lekötelezhetik egymást - a megajándékozott, amíg értékesebb ajándék küldésével meg nem szabadul az udvariasság e kínos kötelékéből, bármikor rákényszeríthető arra, hogy saját céljai helyett más szája íze szerint cselekedjen. A Konfuciusz igazi német gamers's game, rendes, komoly stratégiai játék, és kifejezetten tematikus is emellett. Jó, szépnek nem szép, de egy ilyen "családi" kiadónál ezt nem nagyon lehet felróni. (magyar szabály)