Conversio in Hungarum

Egykor a német földön termettek csak a játékok, s most Itália is ontja a... Persze, Janus Pannonius verse nem egészen így hangzott, és az eredetiben még a verslábak is a helyükön voltak; ugyanakkor annyi igaz, hogy a német tervezők után talán az olaszok a legaktívabbak. Vannak köztük olyanok, mint Leo Colovini, aki német játékokat tervez német kiadóknak, és vannak más, teljesen korrekt euróik is. Ugyanakkor néha úgy érzem, létezik egyfajta olasz stílus is, ami inkább az ameritrashhez áll közel, témában gazdag, mechanikában zavarosabb játékok, gyakorta megfejelve valamiféle "olaszos könnyedséggel", vagy csak több-kevesebb humorral.

Az Éljen a király! pont egy ilyen humoros játék, afféle kiszavazósdi. A király halála után új királyt kell választani a tizenhárom, alkalmasnál alkalmasabb jelölt (a szakács, az őrmester, a grófnő, az antikvárius, stb.) közül. Minden játékosnak hat jelöltje van (és így vélhetően lesznek átfedések), ezek egyikét próbálja feljuttatni a trónra, a többit pedig minél magasabbra a palota hierarhiájában. Amint valaki a trónra kerül, szavazni kell róla, és egyetlen "nem" is a leszavazását, valamint az ezzel együtt járó lenyakazását jelenti. Ha mindenki "igennel" szavaz, megnyeri magának a koronát - márpedig egyre kevesebb a "nem", így előbb-utóbb valaki sikerrel jár. Ekkor kell pontozni a még életben lévő jelölteket. A játék könnyed, gyors, és semmit sem számít, hogy a stratégiai lehetőségek gyakorlatilag minimálisak. (magyar szabály)

Miként az előző játékot, úgy ezt is a daVinci kiadó adta ki, ami azután jogi okokból kénytelen volt dV Giochira változtatni a nevét. A kiadó inkább a könnyedebb játékairól híresült el - elsősorban a magyarul is megjelent spagettiwesternről, a Bang!-ről -, de adott ki "normál" eurót is, így például a Leonardo da Vincit. A játékosok majdhogynem a nagy Leonardóhoz mérhető polihisztor feltalálók, akik Firenzébe gyűlnek, hogy találmányaikkal a város urának kedvét keressék. Mesterek és inasok rohangálnak a város boltjaiba alkatrészekért, gépemberek sürögnek-forognak a műhelyekben, hogy olyan csodák születhessenek, mint az embervető, a hordozható lépcső vagy a láthatatlan hajó. A játék klasszikus worker placement, vagyis a játék legfontosabb erőforrásai a bábuk, azok lerakásávál foglalják le maguknak a játékosok a végrehajtani vágyott cselekedeteket. Ha nem is a legjobb a saját műfajában, attól még teljesen korrekt darab. (magyar szabály, Codex Leonardi II, Codex Leonardi III)

Szintúgy e kiadó játéka az Osztrakon. A név az ókori görögök cserépszavazásaira utal, a játék (ráhúzott) témája görög filozófusos - valójában azonban egyszerű partijáték, fel egészen akár 12 főig. Az éppen soron lévő játékos feltesz megadott témában egy kérdést, amire két válasz lehetséges, majd megpróbálja kitalálni, hogy mi lesz a többség válasza. Pár ötlettel még meg van bolondítva, lehet jósolni, korrumpálni, tanítványul szegődni - de lényegében ennyi az egész. (magyar szabály, addendumok)

Ugyancsak viszonylag egyszerű kártyajáték a Lucca. A város egy többé-kevésbé prosperáló (fél)köztársaság volt a középkori Toszkánában; éppúgy híres volt az egymással vetélkedő nemesi családok palotáiról, mint a várost védelmező falakról. A játékban is ez történik, a játékosok palotákat és tornyokat építenek, valamint közösen erősítik a város falait. Könnyed és egyszerű kártyajáték, de többtucatnyi másik könnyed és egyszerű kártyajáték van, amelyek jobbak ennél. (magyar szabály)

Na, nem a Medievalia. Ez is középkorias kártyajáték, de a hasonlóságok ezzel lényegében véget is értek. A játék mechanizmusai inkább a gyűjtögetős kártyajátékokból ismerősek (erőforrásgyűjtés, elforgatott lapok, lapok egymás elleni küzdelme, stb.). A játékosok saját birtokukon települést hoznak létre, tanyákkal, templomokkal, műhelyekkel és kaszárnyákkal, gyalogosokat, íjászokat és lovagokat toboroznak, seregeiket előbb a birtokok közötti senkiföldjére, majd egymás települései ellen vezetik. A játék szabályai híresen zavarosak és kaotikusak voltak, és bár ezt újraírt szabállyal valamiképpen enyhítették, azt nem mondanám, hogy mindent sikerült egyértelműsíteniük - na de amúgy inkább célszerű egy jobb játékot választani ehelyett. (magyar szabály)

Például a Fejedelmet. A játék neve ugyanaz, mint Machiavelli "fejedelemtükrének" a címe, így máris sejthető, hogy Itáliaban, a reneszánsz városállamaiban játszódik. A játékosok a kor nagy családjait irányítva építkeznek a városokban, hogy minél nagyobb befolyásra tegyenek szert az Egyháznál, a pénzügyek és a kultúra világban, illetve befolyásukat a régiókra is igyekeznek kiterjeszteni. Teljesen tipikus euró, aukciókkal és építkezésekkel, szerepekkel és többségekkel.  (magyar szabály)

Az előző pápa halála után összeül a konklávé, hogy hosszabb-rövidebb vita után felszállhasson a fehér füst és elkiálthassák: Van pápánk! Az 1655 - Habemus Papam egy ilyen pápaválasztásnak emel ércnél ha nem is maradandóbb, de talán szórakoztatóbb emléket. A játékosok célja a lehető legtöbb bíboros szavazatának megszerezése, illetve a pápaválasztásba aktívan beleszóló hatalmak (elsősorban a spanyol és a francia király) támogatásának elnyerése. Mindehhez leginkább megvesztegetésen (azaz drágakövekkel folytatott vakliciteken) keresztül vezet az út. Gyors, rövid, kellemes filler. Érdekes, hogy a játék egy valóban megtörtént pápaválasztáson alapul, a kártyákon a valódi bíborosok láthatók, az események számos apró ponton kihatnak a szabályokra - és mégis, az egész játék annyira, de annyira euro. (magyar szabály)

H. P. Lovecraft Cthulhu-mítosza számos játéknak szolgált alapjául, ezek egyike a Csillagok állása kedvező. A játékosok a Nagy Öregek kultistái, és az a céljuk, hogy a játéktér közepét elfoglaló csillaglapkák manipulálásával előállítsák azokat a csillagállásokat, amelyek kaput nyitnak a tér és idő távoli és rettenetes dimenzióiba, ahonnét a Nagy Öregek szolgái, vagy maga Cthulhoo, Dagoon és a többiek megjelenhetnek a Földön. Ahogy ez már a nevekből is látszik, a játék a legkevésbé sem veszi komolyan magát; az igazán vájtfülüek a nevekből vagy csodásan vicces grafikákból pedig felismerhetik a valódi forrást, ami a halálosan vicces webcomics, az Unspeakable Vault (of Doom). Sajnos, maga a játék nem tudott felnőni a grafikához. (magyar szabály)

A Malleus Maleficarum, azaz a Boszorkánypöröly a nagy boszorkányhisztéria- és üldözés egyik legfontosabb (vagy inkább a legfontosabb) kézikönyve volt. A játékosok egy békés falucskát rontanak le inkvizítorokként: egyfelől besúgóikra támadszkodva igyekeznek minél több ártatlan falusit... izé, gonosz boszorkányt megégetni, másrészt saját besúgóikat megvédelmezni a hazug rágalmaktól és a máglyától. A játék alapvetően a falusiak megrágalmazásáról és a különféle (víz-, tűz- stb.) próbákról szól. A játék finom humora (höhöhö) nekem bejön, de sajnos a mechanika gyenge és zavaros, úgyhogy a játék erősen felejthető és felejtendő. (magyar szabály)

...és uralkodói hangon kiáltja: Pusztítás!, megoldván a harc ebeit... (Shakespeare: Julius Caesar, 3. felvonás, 1. szín). A Havoc a százéves háború korában játszódik, a grafikája is a Morgan-Bibliából származik. A játékosok csapatokat toboroznak (azaz kártyákat gyűjtenek), majd a százéves háború főbb csatáit újrajátsszák. A kijátszott lapok pókerkombináció adját meg a harcoló felek erősségét. A csaták győztesei, illetve helyezettjei győzelmi pontokat kapnak. Igazából egy viszonylag egyszerű gyűjtögető-kijátszó mechanizmusról van szó, némi dollárárveréssel súlyosbítva; ha nem is filler, de azért viszonylag gyors, könnyed játék. (magyar szabály)

Fantasy Flight Games és gyerekjáték? Igen, ilyen is van, például ilyen a Csörgőkígyó. Roppant egyszerű, alapvetően ügyességi játék. A játéktáblán különféle színű kígyók vannak, és a soron lévő játékos dob egy kockával, hogy megtudja, melyikre kell ráraknia egy kígyótojást. Ezek a tojások mágnesesek, vagyis ha túl közel vannak egymáshoz lerakva, egymáshoz rántják magukat - és ilyenkor a játékos ezeket mind visszaveszi. Az győz, aki elsőként fogy ki a tojásokból. Ennyi - de egy gyerekjátékhoz ennyi elég is, nem? És a fanyalgók szerint is príma mágnesek vannak benne. :) (magyar szabály)

Ahogy azt a kettővel ezelőtti bejegyzésben írtam, a csehek nyomulása erős a német piacon, számos sikeres és számos kevésbé sikeres játék fűződik a nevükhöz. A Jantaris inkább az utóbbi kategóriába tartozik. Tipikus euró: a szokásos semmitmondó kerettörténet (elképzelt város, kereskedők, hírnév), a megszokott mechanikák. Ahhoz, hogy egy játék sikeres legyen, vagy valami újat kell mutatnia, vagy a már meglévő elemekből valami olyasmit kell összerakni, ami túlmutat azokon, ami kiemeli a többiek közül - nos, hát ennek ez nem sikerült  (magyar szabály)

Szintúgy tipikus euró a Freya ajánlata is, de sokkalta egzotikusabb: a játék ugyanis ausztrál. Egy ottani eurogamer saját kiadásában megjelentetett játékáról van szó. Az északi mítoszok szerint a termékenység és szenvedély istennője, Freya szépségét részben egy törpék kovácsolta ékszernek, a Brísing-nyakéknek köszönhette. A játékban a játékosok törpéket irányítanak, akikkel aláereszkednek egy bányába, hogy egymás orra elől elhappolják a legértékesebb drágaköveket, hogy azokat különféle ékszerekbe foglalják Teljesen rendben van a játék, de az a plusz ebből is hiányzik, ami kiemelné a tömegből. (magyar szabály)

Az előző tipikus élethelyzetnek mondható: számos eurogamer tesz előbb-utóbb valamiféle próbát a játéktervezéssel, noha a legtöbb nyilván nem lép túl a prototípus-fázison. Egy izraeli játékosnak azonban sikerült a dolog, és egy azóta megszűnt angol házikiadónál kijött a játéka, az Életre kelt!. A játék ötletét a Frankensteinből meríti: minden játékos afféle őrült tudós, akik holt anyagból életet próbálnak teremteni. Holmi kétes úriemberek a temetőkből szerzik be a felhasználható testrészeket, ezerek licitálnak a játékosok; egymás mohósága mellett olykor még a feldühödött, kaszával-kapával felfegyverzett falusiakkal is meg kell küzdeniük. Az győz, akinek "szörnygyermeke" először kel életre. A játékot néhányadmagammal magával a tervezővel játszhattam, amikor ő turistaúton Budapesten járt. (magyar szabály)

Az eddigiek nem rázták meg a gamerpiacot, a Tündérmese viszont igen, a japán tervező, Szatosi Nakamura kártyajátéka a 2004-es esseni játékvásár egyik nagy sikere volt. Pedig csak egy roppant egyszerű draftolós játék, szép, mangás grafikával. Nos jó, roppant egyszerű és tényleg príma draftolós játék, gyors, könnyed, igazi filler. Nem csoda, hogy a játékra lecsaptak az európai (és amerikai) kiadók; én még az eredeti japán kiadással rendelkezem. (magyar szabály, másik kiadás)

A rákövetkező évben Szatosi Nakamura egy újabb kártyajátékkal, a Fantomrömivel érkezett Essenbe. Ez a játék hasonló "dark manga"-grafikával készült, de az előd sikerét nem tudta megismételni. Lényegében a mazsong és az európai römi újrafelhasználása; és hát, lássuk be, mind a mazsong, mind a römi csak nosztalgikus okokból érdemli meg a tiszteletünket. Pedig ebből a tervező által dedikált példányom van... (magyar szabály)

A civilizáció bölcsöje az ún. termékeny félhold vidékén, a Tigris és az Eufrátesz mentén ringott, itt születtek az első városállamok: Ur és Uruk, Babilon és Ninive. Birodalmak születtek és hanyatlottak le, mikor friss, hódításra éhes népek ereszkedtek alá a hegyekből. Reiner Knizia játéka erről szól: hogyan születnek városok a termékeny síkságon, hogyan nőnek államokká, hogyan háborúznak egymással és hogyan oldvadnak össze békésen.

Knizia számtalan játékot tervezett már, és a legtöbb gond nélkül beszuszakolható a családi kategóriába; ez a játék kivétel. Igazi brainburner, a legjobbak közül. Pár egyszerű szabályból épül fel, és mégis, sokaknak csak a többedik játék után "kattan be", miről is van szó - mások el sem jutnak idáig. Gamers' game, minden szempontból. (magyar szabály)

Sok évvel a játék sikere után a tervező és a kiadó előállt egy könnyedebb, gyorsabb, családibb változattal: a Tigris és Eufrátesz kártyajátékkal. De hogy mennyire volt erre szükség? Háát... Legyen elég annyi, hogy míg az idősebb báty még ma is a 20. a BGG összesített listáján (miután annyi évet töltött a Top 3-ban), az öccs örülhet, hogy befér a legjobb kétezerbe.  Meh. A nagy változat csak "haladó" játékosoknak ajánlható, ez meg úgy leginkább senkinek. (magyar szabály)

A francia Ystari 2005-ben robbant be első játékával az eurók piacára: a Caylus jött, látott és győzött. A spanyol határ közelében várat építtet a francia király. A hosszú építkezés során egész kisvárost hoznak létre a különféle mesteremberek és a "szolgáltatók" - kocsmárosok, zsibárusok és más effélék. A játékosok különféle műhelyeket, lakóházakat, vagy akár templomokat és szobrokat építenek, bár elvileg mindezt csupán azért, hogy annál jobban tudják magát a várat építeni. A Caylus igazi gamer's game: a szerencsének a játék során nincs szerepe (csak az előkészületeknél, de ott is minimális), a játékidő hosszú, ami során a játékosoknak folyamatosan nehéz döntéseket kell hozniuk. A BGG összesített listáján a 10. - nem véletlenül. (magyar szabály)

Miként az előző komoly játékból, úgy ebből is készült utóbb egy könnyedebb kártyaváltozat, a Caylus Magna Carta. A nagy különbség azonban az, hogy ez jól sikerült. Bár az alapjáték egyes elemeit ki kellett hagyni, és kártyajáték - pontosabban kártyás játék - révén a szerencsének immáron van szerepe, lényegében megőrizte az idősebb báty hangulatát és előnyeit. Ami pedig mindenképp mellette szól, az az, hogy jóvan kevesebb idő alatt lejátszható. (magyar szabály)

Kezdetben volt a német piac és a német tervezők, meg az a néhány olasz és francia (mint Leo Colovini vagy Bruno Faidutti), akik többé-kevésbé német játékokat terveztek. Ahogy azonban mind a németeknél, mind szerte Európában megnőtt az eurogamerek száma, mind több tervező és kiadó próbálta meg ezen a piacon megtalálni a szerencséjét, állította fel a maga kis standját az esseni és a nürnbergi játékvásárokon - legyen elég a daVinci tündöklését említeni.

Kelet-Európa csak fáziskéséssel reagált. Elsőként a csehek voltak azok, akik szervezetten felbukkantak: felismerték, hogy a sikerhez jó játékokra és jó minőségű alapanyagokra van szükségük. Elsősorban Vlaada Chvátil nevét kell kiemelni, az ő sikerjátékai, a Through the Ages, a magyarul is megjelent (!) Galaxis Roncsderbi vagy a Dungeon Lords törte az utat a többieknek.

A csehek sikerén felbuzdulva, néhány év múlva már a lengyelek is dobozokkal megrakodva indultak meg nyugat felé, és a K2 vagy az 51st State révén sikerült is beírniuk a nevüket a játéktörténelembe.

A Bazilika kétszemélyes társasjáték. A két játékos együtt épít egy katedrálist, ennek során lapkákat raknak le, a lapkákra pedig munkásokat. A cél minél nagyobb azonos színű területek kialakítása és azon a munkástöbbség megszerzése. Amiben a megszokott lapkalerakósnál több a játék, az az, hogy a lapkák kétoldalak: az egyik oldalukkal építhető a templom, a másikkal pedig különféle utasítások hajthatók végre: munkások mozgatása, elkergetése, előléptetése, üvegablakok lerakása, stb. Korrekt kétszemélyes játék, de nem tartozik a legjobbak közé (márcsak azért sem, mert készemélyesnek szerintem legjobbak az elengáns, erősen logikai játékok). (magyar szabály)

Szintúgy kétszemélyes, viszont aszimmetrikus kétszemélyes játék a Drako (vagyis Sárkány). Itt ugyanis az egyik játékos három törpe sárkányvadászt irányít, és célja a sárkány legyőzése - a másik játékos pedig a sárkánnyal küzd az életéért, vagyis a vadászok halálra marcangolásáért és pörköléséért. Mindkét játékosnak van egy saját paklija, és a kártyáit kijátszva tud mozogni (a sárkány és a vadászok bábui egy rég kialudt vulkán kráterében táncolnak egymás körül), támadni és védekezni. A sárkánynak érdemes külön-külön levadásznia támadóit, a törpéknek pedig ki kell használniuk a "tank", a hálóvető és a számszeríjász képességeit. (magyar szabály)

Friss, 2012-es játék a Borostyán. Egy képzeletbeli királyság tengerpartján (a minta nyilvánvalóan a Balti-tenger partvidéke volt) borostyánt gyűjtenek a falusiak. A játékosok báróságokat hasítanak ki maguknak a még zűrzavaros végvidéken, és az a céljuk, hogy a kezükbe kaparintsák a falvakat és a kastélyokat összekötő kereskedelmi útvonalakat. A játék afféle Carcassonne-klón, az úthálózat lapkák lerakásával alakul ki a már kezdésnél létező települések között. Semmi olyasmi, ami kiemelné  a tucatjátékok tömegéből... (magyar szabály)