Conversio in Hungarum

A Suprised Stare Games egy kis angliai kiadó, évente egy-két saját tervezésű játékkal.

Az első játékuk, amelyik felkeltette a figyelmemet, a Tara, a királyok trónusa volt. Tara a középkori ír koronázóváros - miként nálunk az "érvényes" királykoronázást Székesfehérváron kellett végrehajtani, az íreknél Tarában illett megkoronázni a sziget felett névleges főhatalmat gyakorló főkirályokat. A játék során is a koronázás a cél: a játékosok arra törekszenek, hogy parasztjaikból pásztorokat, harcosokat, főnökeket, végül királyokat csináljanak; akinek két királya van, megnyeri a játékot, mert főkirállyá koronázzák Tarában. A kártyavezérelt játékban a tartományok "társadalmi piramisain" kell feljutni a főhelyre - egyetlen jól kivitelezett akcióval akár parasztból egyből király csinálható. A játék ügyes, ravasz, de nem igazán jó, mindazonáltal az ír történelem kedvelőinek már csak a témához jól illeszkedő grafikája miatt is ajánlott. (magyar szabály)

Az előző játékkal együtt "csomagban" olcsón meg lehetett venni a kiadó két korábbi kártyajátékát, ezek egyike volt a Véres örökség. Ez a szükségtelenül erőszakos és sértő kártyajáték hangulatában a Kill Doctor Luckyra emlékeztet leginkább. A játékosok mind rigolyás nagy-nagybácsikájuk házába gyűlnek össze, hogy rátegyék kezüket az utált és frissen elhunyt rokon örökségére. A drágalátos öregúr arra hagyja a vagyonát, aki egyedül életben lesz akkor, amikor megérkezik az ügyvédje, így a játékosok stratégiailag elhelyezett gereblyékkel, téglával teletömött párnákkal és felbőszített macskákkal teli szekrényekkel ritkítják egymást. A mázlis doktoros játékhoz hasonlóan itt is a hangulat cipeli a hátán az gyenge mechanikát, legalábbis amíg bírja... (magyar szabály)

Ugyanebben a csomagban volt egy másik kis kártyajáték, a Rézsár is. Ez egy erősen historizáló kétszemélyes kártyajáték, megvalósításában, grafikájában egyaránt. A játékosok maguk elé két sorban négy-négy lapot igyekeznek lerakni: akkor győz valaki, ha fordulója végén előtte mind a nyolc helyen van lap, méghozzá képpel felfelé. A játékosok az előttük lévő lapokkal megtámadhatják, elrabolhatják ellenfelük lapjait; ebben a lapok erején túl képességeik is segíthetnek. A felhasznált lapok viszont képpel lefelé fordulnak. (magyar szabály)

A kiadó következő játéka az Iszkenderun volt, amely egy régi oszmán kikötővárosról kapta a nevét; a várost eredetileg Nagy Sándor alapította. A ravaszsággal elegyített szerencsejátékban a játékosok kártyákat raknak le maguk elé egy sorba, vagy a kártyák képességeit használják: megnövelik saját lapjaik értékét vagy eldobatják az ellenfelek lapjait, és más effélék. A forduló végén a játékosok a soruk összértéke alapján győzelmi pontokat kapnak, majd újabb fordulót játszanak, összesen négyet, mindig más aduval (vagy szanzaduval). (magyar szabály)

A kiadó általam ismert legjobb játéka a Konfuciusz, amely nem a nagy kínai bölcs korában, hanem jóval később, a 14-17. században, a Ming-dinasztia idején játszódik. A játékosok nagyhatalmú családok fejei, akik rokonaikat elhelyezik a mnisztériumokban, és elsősorban finom politikai manőverezéssel és megvesztegetéssel gyarapítják hatalmukat, de mintegy mellékesen expedíciós seregeket állítanak fel és flottákat küldenek a távoli tengerekre - szavakban az ország, gyakorlatilag saját érdekeik szerint. A játékmechanika talán legérdekesebb része, hogy a játékosok ajándékokkal lekötelezhetik egymást - a megajándékozott, amíg értékesebb ajándék küldésével meg nem szabadul az udvariasság e kínos kötelékéből, bármikor rákényszeríthető arra, hogy saját céljai helyett más szája íze szerint cselekedjen. A Konfuciusz igazi német gamers's game, rendes, komoly stratégiai játék, és kifejezetten tematikus is emellett. Jó, szépnek nem szép, de egy ilyen "családi" kiadónál ezt nem nagyon lehet felróni. (magyar szabály)