Conversio in Hungarum

Krakkó 1325-ben Közép-Kelet-Európa egyik legfontosabb városa volt. Kis-Lengyelország, sőt gyakorta a teljes Lengyelország fővárosa, Kis Ulászló király székhelye. A játék azonban egyfelől holland, nem lengyel, és a középkorias témán túl nem kapcsolódik igazából a lengyel koronázóvároshoz. A játékban a felszínen két csapat (a fekete és a fehér) küzd egymással, de valójában négy titkos társaság: így minden játékos a csapátáért harcol látszólag, de mégis a saját pecsenyéjét sütögeti. A mechanika lényege egy egszerű kártyakijátszás - a két csapat közül az nyer, akiknél a kijátszott kártyák összértéke nagyobb. A játékban nincs se túl sok újdonság, se túl nagy taktikai lehetőségek, ráadásul csak négyen játszható. Hááát... (magyar szabály)

Bármilyen jelentős város volt a középkori Krakkó, nagyságban, hírnévben, gazdagságban meg sem közelítette a Bizánci Császárság székhelyét, Konstantinápolyt. No nem mintha e játék tematikájában túlzottan kapcsolódna a Boszporusz ékkövéhez - egy tipikus kockamenedzser euró ez, ahol a játékosok építkeznek és kereskednek, hogy még többet építkezhessenek és kereskedhessenek. A játékosok áruszállító szerződéseket kötnek, beszerzik az árukat, hajókat vásárolnak, utasokat szállítanak, a nyereségből pedig különféle középítkezéseket finanszíroznak, hogy így tegyenek szert dicsőségre. Ismerős? No igen, annyi játékban láttuk már... és hát ami igaz, az igaz, jobbakban, gyorsabbakban is. Nem rossz, nem rossz, de semmi több. (magyar szabály)

Például itt van egy másik hajózós, ha akarom kereskedős játék, a Magister Navis. Ebben a játékban a játékosok útra kelnek az Amerikák, India, a messzi Ázsia, a vad Afrika felé, hogy felfedezzenek, városokat alapítsanak a kereskedelmi útvonalak metszéspontjában. Építkezéssel, felfedezéssel és hódítással ipari, kulturális, pénzügyi és politikai pontokat kell gyűjteniük. Ezekért egyrészt plusz győzelmi pontok járnak a játék végén, mászrészt egyre erősebbé tesznek bizonyos akciókat. A hasonló játékok közül kiemeli az, hogy erős az interakció - az egyes régiókban komoly a versenyfutás a legnagyobb zsákmányért, és akár egymás városait is meg lehet támadni -, hogy a játékosok folyamatosan súlyos döntésekre kényszerülnek, és hogy a játék, ha esik, ha fúj, hét forduló után véget ér. Na, ez már egy igazán kellemes darab. (magyar szabály)

A koopoeratív játékok nem igazán a szívem csücskei. Ahhoz, hogy igazán jó legyen, a játékosoknak folyton a győzelem és a vereség közötti keskeny határon kell egyensúlyozniuk, és és ezt nehezen viselem; ehhez jönnek még az olyan szokott problémák, hogy a profik túl könnyen győznek, vagy hogy hajlamasak elnyomni a kezdőket, mert azok még nem optimálisan játszanak. Igen, magamról is beszélek. És hogy a játék addig a legérdekesebb, amíg nem sikerül legyőzni? De mégis, vannak sikeresebb darabok, ahol a hangulat miatt szemet húnyunk a hiányosságok felett. Ilyen például a Kísértettörténet is. A kissé animés tematikájú, és ennek megfelelően mangás jellegű, de nagyon szép grafikával megáldott játékban négy taoista szerzetesnek kell megvédelmeznie egy falut a gonosz és nagyhatalmú élőhalott, Vu Feng által rájuk uszított kísértetektől. Ha harci képességeik, varázslataik és a falusiak támogatásával ezeket sorra visszarugdossák a poklok fenekére, végül magával Vu Fenggel is mezküzdenek. A játékosok veszítenek, ha mind meghalnak, ha a falu kilenc épületéből három kísértetjártává válik, vagy ha kifogy a kísértetpakli - még ha életben is maradnak Vu Feng megjelenéséig, pár fordulójuk van csak rá, hogy legyőzzék. Szép, hangulatos, jól kiegyensúlyozott; az egyetlen nagy hátránya, hogy igazából csak négyen lehet játszani. A játék nagy sikereket ért el, így számos kisebb és nagyobb kiegészítő jelent meg hozzá; az egyik nagyobb kiegészítő már fél-kooperatívvá teszi a játékot, hiszen az egyik játékos a kísértetek seregét irányítja ezután. (magyar szabály, Fehér Hold, Sötét titkok, őrtorony, Chuck No-Rice, Jean-Claude Van Rice, A falusiak és B-Rice Lee, értékelőlap)

A társasjáték között bizonyos témák felülprezentáltak, például ilyen a középkor vagy a vasútak. De ki gondolná józan ésszel, hogy lehetséges játékot - s mi több, kiváló játékot - készíteni a korallzátony-menedzselésről? A Korallkaland bizonyítja, hogy ez igenis lehetséges. Richard Breese játékában korall-lárvákkal telepedünk meg a tengerfenék legalkalmasabbnak ítélt részein, hogy aztán korallpolipokból minél nagyobb és erősebb telepeket hozzunk létre. Telepeink vad és gyilkos háborúkat folytatnak a szomszédos telepekkel, algákkal erősítve támadópotenciálunkat és garnékarákokkal védekezve a veszélyes szomszédság ellen. Végül, ha már elég nagyra nőtt a korallunk, az egészet egyszerűen feletetjük papagájhalunkkal, hogy utóbb a kiürült tengerfenéken új korall születhessen. Kicsit furcsa játék, aminek a taktikájára és stratégijára nem könnyű "rácsavarni" az agyunkat - de ha sikerült, a játékélmény mindenért kárpótol. (magyar szabály, Korallkaland 2.)

Amilyen furcsa volt a Korallkaland témája, annyira sablonos a következő három játéké. A civilizációk kialakulása érdekes és könnyen "játékba önthető", így az ún. termékeny félholdat megidéző játékokkal Eufráteszt lehet rekeszteni. A Mezopotámia is ilyen: a két folyó közére elsőként megérkező, ott falvakat alapító és oltárakat létesítő első megtelepedő életét idézi meg, még mielőtt megalapították volna az emberiség legelső városállamait. A játékosok célja, hogy az istenek segítségét elnyerendő áldozatokat vigyenek nekik - az győz, akinek sikerül mind a négy áldozatot bemutatnia. A játék akciópontos mechanikát használ, a játékosok pontjaikból mozgatják bábuikat, felfedezik az ismeretlen vidékeket, fát vágnak és köveket gyűjtenek, majd fordulójuk végén, ha lehetőségük van rá, valamilyen cselekedetet hajtanak végre: települést alapítanak, szaporodnak, kultuszhelyet létesítenek. A mechanikát számos ötlet teszi még egyedibbé (például a szaporodáshoz két bábu kell és egy kunyhó, ahová elvonulhatnak... khm... próbálkozni, vagy hogy a játékosok közötti interakció gyanánt a bábuk tömegbe verődve kirabolhatják a gyengébbeket), a tartozékok pedig igazán kiválóak - a kövek valódi kavicsok, a moduláris tábla alkotóelemei pedig egyszerre nagyon esztétikus és nagyon hatékony módon kapcsolódnak egymáshoz. Aki próbált már, mondjuk, akár csak Catant arrébtolni, az meg tudja becsülni az ilyesmit. (magyar szabály, kiegészítő)

Az ókort magunk mögött hagyva egy gazdag és gyorsan fejlődő középkori város mindennapjaiban vehetünk részt. Troyes a champagne-i grófság egyik legfontosabb települése volt, hiszen Észak és Dél árui a champagne-i vásárokon cseréltek gazdát. A játék - amelynek doboza, táblája és kártyái mind középkori kódexek ábárázolásit idézik fel - kockákra épül, mégsem igazán szerencsejáték: egyrészt, mert olykor bizony a kisebb értékek hasznosabbak, mint a nagyobbak, másrészt pedig mert a játékosok megvásárolhatják egymástól a kockákkal kidobott eredményeket. Így a játékosoknak két céljük van: egyfelől azon igyekeznek, hogy minél több kockával dobjanak - ami csak egymás kiütésével lehetséges, hiszen a kockák száma véges -, másrész a kidobott és megvásárolt eredményeket pénzre, győzelmi pontokra igyekeznek váltani. A várost közben folyamatosan támadják mindenféle rablók, haramiák, csavargó zsoldosok és más efféle népek, és a játékosok többé-kevésbé közösen (de saját érdekeiket szem előtt tartva) veszik fel a harcot ellenük. (magyar szabály, bónuszkártyák)

A champagne-i vásárok tündöklése rövid volt, az észak-német területek és a Baltikum kereskedelmét kézben tartó kereskedőszövetség, a Hansa - vagy más néven a német Hansa, Hansa Teutonica - viszont évszázadokon át rányomta bélyegét Európa történelmére. A játékosok (mint szinte minden kereskedős játékban) egy-egy kereskedőcsaládot, -házat irányítanak, és arra törekszenek, hogy minél több hírnévre tegyenek szert. Ehhez ügynököket küldenek ki az észak-német vidékekre, hogy azok kereskedőutakat hozzanak létre és lerakatokat létesítsenek a városokban. Bizonyos kereskedőutak - mint például a Lübeckbe vagy Göttingenbe vezetők - esetén a játéksok képességeiket is erősíthetik, hogy azután egyszerre több akciót hajthassanak végre, több ügynöküket kaphassák vissza vagy a játék végén jobb szorzóval kapjanak pontokat. A Hansa Teutonica némelyek szerint száraz, mint a Szahara, lassú és körülményes, ráadásul nincsen benne különösebb stratégia vagy taktika; a másik nézet szerint (amit magam is vallok), ez egy remek játék. (magyar szabály, Keleti terjeszkedés)

Uwe Rosenberg "házikiadója", a Lookout először még kis Bohnanza-kiegészítőket jelentett meg, aztán a Zavandor-sorozattal "lépett szintet", hogy végül az Agricolával belépjen a legnagyobbak közé. Azóta szilárdan megvetették a lábukat a komplex eurók piacán. Játékaik, ha nem is mindig képesek megismételni a nagy előd sikerét, általában legalábbis tisztességes iparosmunkák. Ilyen, vagyis inkább annál azért jobb a 2010-es Merkator is. Tipikus euró, hiszen német kereskedőként kell boldogulni a játékosoknak, kereskedve sonkával és gabonával, halolajjal és muskétával, borral és mazsolával, bejárva Európát a forró Spanyolországtól a fagyos Oroszországig. Családi játéknak már túl komplex, de komplex játéknak még elég elegáns és könnyed. Kedvelem. (magyar szabály)

A 2011-es Walnut Grove két finn tervező munkája. A játékban Európából érkező telepesek törik fel Amerika szűzföldjeit, húzzák fel a semmiből farmjaikat, próbálnak egyről a kettőre jutni. Kezdetben csak egyetlen rönkházuk, egy napszámosuk meg pár földdarabjuk van, ezt kell 8 év (8 forduló) alatt felvirágoztatniuk. Az évek ugyanazon ritmus szerint zajlanak: tavasszal új földeket lehet feltörni (ez Carcassonne-szerű lapkahúzással és -lerakással történik), nyáron a farmerek és a napszámosok begyűjtenek - aratnak, halásznak, fát vágnak -, ősszel a feleségek a városban vásárolnak a szatócsboltban, napszámosokat fogadnak fel, vagy épp eladják a farm feleslegét, végül télen mindenki behúzodik a vackába, és reménykedik, hogy tavaszig kitart a felhalmozott eleség és tüzelő. Ahogy látszik, a játék sokban hasonlít az Agricolára, bár inkább tematikájában és csak kevésbé mechanikájában. Tisztes darab, de nem tartozik a kiadó legsikerültek produktumai közé. (magyar szabály)

Nem úgy, mint a kiadó másik 2011-es játéka, az Ora et labora, ami egyébként Uwe Rosenberg "nagy" sorozatának egyik tagja - vagy, ha akarom, csupán a Le Havre újratervezése. Maga a játék középkori (ír vagy francia - a játék két, némileg eltérő módon is játszható) bencés kolostorok kialakításáról, működtetéséről szól. Mint az közismert, a kora középkor szinte egyedüralkodó bencés kolostorai (ellentétben az érett középkor szándékosan városokba költöző prédikátor-rendjeinek - ferencesek, domonkosok - rendházaival) a településektől távol épületek fel, hogy a szerzetesek Isten felé törekvő lelkét ne érje a világ mocska. A szerzetesek és a laikus testvérek szükségleteikről kezdetben maguk gondoskodtak, így a kolostorok falain belül és kívül egész kis önellátó gazdaságok jöttek részre. Maguktól a szerzetesektől is elvárták, hogy arcuk verítékével gondoskodjanak testi táplálékukról - a jelszavuk is ez volt, ora et labora, vagyis imádkozzál és dolgozzál.

Így hát mindenkinek kezdetben csak egy kisebb birtoka van, azt is jórészt erdő és láp borítja, és még csak a legszükségesebb épületekkel rendelkezik a kolostor. Ám az erdők kivághatók, a lápok lecsapolhatók (a fára és a tőzegre amúgy is szükség lesz), sőt újabb és újabb birtokok vásárlásával a kolostor földje is bővíthető. Az épületeket kártyák jelképezik, ezeket szerzik meg a játékosok, majd ezekre rakják ki dolgozni szerzeteseiket. Olykor persze a többiek megszerzik a legjobb épületeket, de ilyenkor is lehetséges ezek használata, csak szép szavakra (meg egy kis pénzre vagy alkoholra) van szükség a szomszéd kolostor barátainak meggyőzésére. Az erőforrások egy részét egy rota segítségével lehet beszerezni, vagyis mennél tovább nem arat búzát vagy nem vág fát senki, annál többet kap az, aki végre ezt választja. Lassú, komplex játék, de mindenképp megéri a rászánt időt. (magyar szabály, rövid szabály, előkészületek, lexikon)

A Csótánypókernek semmi köze a pókerhez, legfeljebb a blöffölésben. A játékosok kártyákat kapnak, azokon kedves kis állatokkal: pókokkal, csótányokkal, poloskákkal, patkányokkal és varangyokkal, és ezeket próbálják megy egymásra rásózni, mert aki maga előtt összegyűjt négy ugyanolyan állatot, veszít. A játékosok képpel lefelé csúsztatnak egymásnak lapokat, majd megneveznek egy állatot - ellenfelüknek pedig ki kell találnia, igazat mondott-e vagy hazudott. Inkább parti- mint kártyajáték; gyerekeknek és spicces egyetemistáknak különösen ajánlott. A fordítás elkészülte óta egyébiránt magyar kiadása is napvilágot látott már. (magyar szabály)

A Király reggelije is egyszerű, könnyed kártyajáték. Lajos király reggelijén a játékosok is részt vesznek, szabadon válogatva a feltált finomságokból. A király a felhordott étkeket először mindig körbekínálja, maga csak a maradékot tartja meg. A felcsapott lapok közül a játékosok mindig egy-egy fogást (vagyis például az összes tortát vagy az összes kenyeret) elveszik maguknak, a maradék fogásokat félre kell tenni a királynak. A játék végén minden megszerzett kártya annyi pontot ér, ahány ugyanilyennel rendelkezik a király - azonban csak akkor, ha az adott játékos nem vett el a fogásból igen udvariatlanul többet, mint a király. Az interakcióról a király házisárkánya, Smaragdocska gondoskodik, akivel el lehet csórni a királynak félretett fogásokat, így lenullázva a játékostársak pontjait. (magyar szabály)

A Mamma Mia! a pizzakészítők nehéz életébe nyúlt betekintést. A játékban kétféle lap van: összetevő (szalámi, paprika, ananász, stb.) és rendelés. A játékosok sorra a "sütőbe", vagyis az asztal közepén lévő paklira rakják a kezükből az összetevőket, mindig egy fajtát ("három gomba", "egy olajbogyó"). Ha valaki úgy érzi, egy rendeléséhez már minden szükséges összetevő a sütőbe került, rendeléskártyát is berak a sütőbe. Amikor aztán kifogy a húzópakli, a sütőpakli lapjait sorra fel kell csapni, megnézve, mely rendeléseket sikerült elkészíteni, vagyis melyekhez vannak meg a szükséges összetevők. Ahogy talán ebből is kiderült, könnyed memóriajátékról van szó. (magyar szabály)

A Ki a szamár? afféle "ütésszerző" játék, még akkor is, ha mindenki arra törekszik, hogy inkább ne üssön. A játékban 104 normál lap van (1-től 13-ig mindenből 8), valamint 5 dzsóker és a szamár. A játékosok 13-13 lapot kapnak (10-12 játékos esetén kevesebbet), ezek közül egy mindenképpen maga a szamár. A hívó egy-nyolc ugyanolyan lapot hív, a többiek pedig vagy ugyanennyi, de magasabb lappal megütik, vagy passzolnak. A szamárral csak hívni lehet, és ez a leggyengébb lap, de aki megnyeri ezt az ütést, az az ütés összes lapját a kezébe veszi - vagyis a szamár a játék során vándorol a játékosok között. Akkor ér véget a játék, ha valakinek már nincs lapja, és ekkor minden kézben maradt lapért pontok járnak - a legtöbb a szamárért. Ezután új leosztás következik; a végén az nyer, akinek a legkevesebb pontja van. (magyar szabály)

Leo Colivini régi motoros a szakmában, nevéhez olyan sikerjátékok fűződnek, mint a magyarul is megjelent Cartagena, a Clans vagy a Bridges of Shangri-La. Noha olasz tervező - Velencében él -, játékai mégis a lehető legtipikusabb eurók.

Nem is tudom, de mintha az utóbbi években több gyengébb játékot tervezett volna, mint jót...

Egy kicsit talán már eljárt fölötte az idő, de anno kedveltem a Carolus Magnust. Nagy Károly idején - innét a játék neve - kell a játékosoknak minél több lovag fölött befolyást szerezniük és minél több várat építeniük, egyben egyesítve az ország tartományait. Mostanság mind többségi, mint befolyásszerző játékból elég sok akad, akkortájt még sokkalta frissebb volt az ötlet; a tartományegyesítő mechanizmus pedig még ma is elég unikális. (magyar szabály)

A Cartagena sikért meglovagolandó született utóbb a Cartagena 2 (A Kalózfészek). A játék ott folytatja, ahol az előd abbahagyta: a kalózoknak sikerült megszökniük az alagúton keresztül az erődből, de még hosszú és veszélyes út áll előttük, amíg átvergődnek a dzungelen és a lagúnákon keresztül Tortugára, a Kalózfészekbe. Az előhaladás lényegében ugyanúgy történik, mint az idősebb báty esetében, bár egy révhajóként ingázó csónak megbonyolítja kicsit; kártya szerzésével viszont immár nem a saját kalózokkal kell visszalépni, hanem a többiek kalózaival előrefelé. Az eredeti jobb volt... (magyar szabály)

A Cartagena-sorozat következő darabját nem Colovini, hanem egy másik veterán tervező, Rüdiger Dorn alkotta meg, ez a Cartagena: az Aranysziget. Kedvenc kalózaink végre elérték a biztonságot jelentő Kalózfészek kocsmáit, és most a városban legénységet toboroznak és gyanús térképekre alkudoznak, hogy a karibi szigetvilágba kihajózva vagyont és hírnevet szerezzenek, de legfőképpen ráleljenek a legendás Aranyszigetre. A játékot csak a témája köti össze az elődökkel, és hogy ugyanazon sorozat, a "Compact Games" tagja - a mechanikája teljesen eltér az elődökétől. (magyar szabály)

Ugyanezen sorozat tagja, és megint csak Colovini játéka a Családi kötelékek. Miként a Cartagena 2-nél, itt is egy korábbi sikerjátékához nyúlt vissza Colovini - itt a Clanshoz. Ebben az "evoluciós" játékban minden játékos egy családot irányít, és a családok prominens génjeit (a Fülessyk elálló fülét, a Szájassy Nagyok hatalmas égővörös ajkait, stb.) kell az újabb és újabb generációkra örökíteniük. Az titkos, hogy ki melyik családdal van. A játékosok egyfajta családfát alakítanak ki kártyáikkal, házasságokat kötnek és utódokat nemzenek, öt nemzedéken keresztül. Az a cél, hogy a család prominens génje minél több utódban ott legyen - a legtöbb pont az 5. generációs megjelenésekért jár. Itt is jobban szeretem az "idősebb bátyát", mint az áttervezett változatot, de azért ez sem sikerült rosszul. (magyar szabály)

A két részre szakadt Római Birodalom keleti felének egyik legnagyobb uralkodója I. Jusztinianosz császár volt, aki jelentős sikereket ért el Itália és az afrikai provinciák visszahódításában (de nevéhez köthető a római jogot kodifikáló Codex Iustinianus, miként az isztambuli Hagia Sophia megépíttetése is). Ennek az időszaknak az egyik legszebb emléke a ravennai Szent Vitus-bazilika, amelynek csodálatos mozaikjain Jusztinianosz császár és Theodóra császárné láthatók kíséretükkel együtt. E mozaikok alapjén készült el a játék táblája, amelyen a csásári udvar legfontosabb tagjai láthatók, és e kegyencek lapkái áthelyezhetők. Ilyeténképp a játék során folyamatosan változik az udvarban betöltött pozíciójuk - a játékosok befolyáslapkákkal manipulálják a sorrendjüket, hogy azután a legkedvezőbb pillanatokban válthassák ki az értékeléseket. Nagyon szép játék, a mechanika is nagyon érdekes - viszont a játék nem igazán jó. (magyar szabály)