Conversio in Hungarum

Elsőként néhány kiegészítő: a Kék Hold városa (Blue Moon City) Spielbox-kiegészítői (magyar szabály), valamint a Grand (El Grande) második kiegészítője, a Főinkvizítor és kolóniák (magyar szabály).

Az Adlung Spiele sok kis kártyajátékot adott ki az évek során. Ezek közül talán a legsikeresebb a Zendülő volt, de ennek volt egy "felmenője", az Áruló. A játékban két család, a Sas és a Rózsa küzd egymással. A játékosok diplomataként, építészként, földművesként vagy stratégaként segítik azt a családot, amelyhez épp tartoznak - vagy árulóként családot váltanak a konfliktusok közepette. A szerepválasztás a Zendülőből vagy a magyarul is megjelent Citadellából ismert módon zajlik, ez adja az igazi taktikai mélységét a játéknak. (magyar szabály)

A Fuggerek a kora újkor legjelentősebb közép-európai kereskedői voltak (Magyarországon is voltak érdekeltségeik, főként a színesfémbányászatban). A játékosok kereskedők, akik eladják áruikat; közben az árakat manipulálva próbálnak mennél nagyobb nyereséget elkönyvelni. Alapvetően egy nagyon egyszerű játék: a játékosok felváltva egy-egy árukártyát raknak le maguk elé. Amikor valamelyik áruból lerekül az ötödik lap, a kártyákat ki kell értékelni. De még előtte megnő annak az árufajtának az ára, amiből a legtöbb lett kínálva, míg a többi ára csökken. Persze ezt néhány dolog (laphúzást segítő kártyák, rejtett laplerakás, stb.) még bonyolítja. A fordítás Adhemar mester munkája. (magyar szabály)

A harmadik Adlung-játék a Canal Grande, ami természetesen Velencében játszódik, és lényegében a magyarul is megjelent San Marco kétszemélyes kártyaváltozata. Az alapszisztéma az, hogy a játékosok felváltva osztók és választók. Az osztó felhúz egy bizonyos számú kártyát, azokat két adagra osztja, és a választó elveszi az egyik adagot, végrehajtva annak kártyáit. Utána pedig az osztó hajtja végre a megmaradt adag lapjait. A játékosok elsősorban kerületek szavazatait próbálják megszerezni (a dózsekártyák indítják a szavazasát, a kerület- és gondolakártyák biztosítják a szavazatokat); aki mind a 6 kerületben megnyer egy-egy szavazást, vagy egy kerületben négy szavazást, győz. A fordítás Adhemar mester munkája. (magyar szabály)

Ezután néhány friss - vagy akár még meg sem jelent - játék: 

A Hadiszállítók egy fantasy-világban játszódik, ahol mindenféle népek (orkok, törpék, stb.) verik be egymás fejét szórakozás gyanánt. A játékosok a felek számára készítenek és árulnak fegyvereket. Először csak gyatra kontármunkára képesek, de idővel akár varázsfegyverek készítésére is képessé válnak. A játékosok fő haszna a gyártási és az eladási ár különbözetéből ered (kimerítve a tisztességtelen profit fogalmát), de különösen jól jár az, aki a csatákban a győztes felet látta el fegyverekkel. A játékosok emellett különféle kártyákat is szerezhetnek, amelyek játék közben segítik őket vagy a játék végén megnövelik a vagyonukat - elvégre a leggazdagabb hadiszállító nyeri a játékot, ugyebár. (magyar szabály)

A Sárkánymágusok kétszemélyes kártyajáték. A két játékos, két mágus, egy fantasy-világ csataterein csap össze. Sárkányokat idéznek meg, akik hol a távolból támadják egymást, hol pedig test a test, karom a karom, harapás a harapás ellen csapnak össze. Egyes sárkányok jobban támadnak messziről, mások a közelharcban jeleskednek; van, amelyik lefagyasztja az egész csatateret, van, amelyik elrejti sárkánytársait, és így tovább. Igen, elég erősen a kétszemélyes, gyűjtögetős kártyajátékokra hajaz. (magyar szabály) 

Szintúgy kétszemélyes játék a Limes, de ez a fentiekkel ellentétben inkább német típusú, sőt ránézésre akár Carcassone-klónnak is mondható (bár még inkább a tervező egy korábbi játékának, a Citiesnek az újragondolása). A játékosok egyesével felcsapott kártyákból alakítják ki maguk előtt a játékteret, amin így síkságok, erdők, hegyek, vizek alakulnak ki. Ezekre rakják le munkásaikat, akik ugyanígy földművesek, favágók, őrszemek és halászok lesznek; illetve idővel arrébb is mehetnek, hogy foglalkozást váltva más terepre költözzenek. A római határvédelemhez nagyjából semmi köze nincs egyébiránt.  (magyar szabály) 

A Helios igazi német típusú családi játéknak tűnik. A játékosok a Napisten, Ahau főpapjai, akik fejlesztik városukat, templomokat építenek, terjeszkednek, nyersanyagokat gyűjtenek és költenek. Mindenki a saját játékostáblán építi hexákból álló területet, itt tárolja nyersanyagait és itt építi templomait; egy másik táblájukon pedig városukban emelnek különféle épületeket, hogy kihasználhassák azok képességeit. A játék legérdekesebb része, hogy kinek-kinek játékostábláján körbe-körbe jár területe körül a Nap, és azok a hexák, amelyeket beragyog - vagyis amelyeket érint megállása után - nyeranyagokat termelnek és győzelmi pontokat adnak. A templomokból, épületekből manához is jutnak, amiből különféle személyeket (felfedező, építész, kincstárnok, prófétanő, stb.) bérelhetnek fel, hogy azután nyersanyagokkal aktiválva jutalmat kapjanak értük - valamint a játék végén általuk megnöveljék győzelmi pontjaikat. (magyar szabály)

Először is, addig rágták a fülemet, amíg elkészítettem a Belford kiegészítőjének - amely a jól csengő Kiegészítő kiegészítő nevet viseli - a fordítását. (Belfort: Kiegészítő kiegészítő)

Szintúgy felkérésre készült a Bohnanza kb. kettőszázhetvenkettedik változatának, a Bohniläumnak a fordítása. Ez a (tudtommal limitált) kiadás a német megjelenés 15. évfordulójára készült. Lényegében a normál játék; az egyik különbség, hogy minden babfajtát másik grafikus álmodott újra, valamint több babfajtának "ikerbabjai" is vannak, például 20-20 kékbab és vesebab vagy 14-14 zöldbab és kínabab található a dobozban: az ikerfaj babmércéje egy kicsit más, így a normál babfajta kicserélésével megfűszerezhető kicsit a már ismert játék. E változattal akár hatan, heten is játszhatnak, ekkor mind a 15 babfajra szükség van; azonban e variáns részletes szabályait jótékony homályban hagyták a készítők. (magyar szabály)

Richard Breese angol tervező főként a Keydom világába helyezett játékairól híres - meg persze az agyzsibbasztó és zseniális Korallkalandról. Ebben a világban játszódik a Keythedral is, ami - meglepő módon - egy katedrális felépítéséről szól. A játékosok először különféle nyersanyagokat gyűjtenek, egyfajta munkáslehelyezős mechanikával: munkásaikat kiküldik a parcellákra, hogy ott dolgozva követ, fát, vizet, bort, búzát gyűjtsenek. A munkások a parcellákkal érintkező házakban laknak, és egy parcellával több ház is érintkezik: aki előbb ébred, az foglalja el a forduló az adott földdarabot. Persze előfordul, hogy valaki kerítéssel zár el magának egy parcellát, de hát a kerítéseket is le lehet rombolni. A nyersanyagok egy részét a játékosok a városban iparcikkekre cserélik, majd nyersanyagaikból és iparcikkeikből felépítik a katedrális egy-egy darabját. Nagyon szépen összerakott euró, ahol érződik, ahol a mechanizmusok eleganciája elfedi tematikusságukat; ugyanakkor nem érzem benne a szikrát, ami kiemelné az azóta megjelent játékok tömegéből. (magyar szabály, kiegészítő)

Ugyanezen sorozat része a Key Harvest is. A lágy pasztellszíneken túl abban is hasonlít az előző játékhoz, hogy itt is munkások tüsténkednek parcellák körül; itt azonban nincs építkezés. A játékosok aukciók (és olykor események) révén parcellákhoz jutnak, amelyeket elhelyeznek saját táblájukon. Ha például valakinek sikerült megvásárolni az A3-as parcellát, arról a többiek végleg lemondhatnak. A játékosok tábláin megannyi kisebb-nagyobb birtok születik, magányos vagy összefüggő parcellákkal - ezek "egymásra illesztéséből" kialakulna a megannyi kis parcella alkotta kirakós. A cél a lehető legnagyobb birtokok kialakítása, hangsúlyozva a többes számot: két közepes birtok több pontot ér, mint egy nagy és egy kicsi. A játékosok az üresen maradt parcellahelyekre rakják le (parcellaformájú) munkásaikat, akik egyfelől szintén pontot érnek, másrészt mindenféle plusz képességekkel bírnak (például lehetővé teszik már learatott parcellákon az újabb aratást). Ez is egy okosan és szívvel összerakot játék, de megintcsak hiányzik belőle az a bizonyos plusz. (magyar szabály)

Na, de a Galaxis Roncsderbiben viszont ott a boogie woogie! Jó, nem mindenki szereti, túl random, túl véletlenszerű, nem csupán észjáték... sőt, bizonyos értelemben partijáték. És csodálatos, nagyszerű, a maga módján bizony zseniális. Nem kiáltott kiegészítők után, de mint sikerjátékhoz, sorban mégis érkeztek: két hatalmasra megtömött, az alapjátékkal egyező méretű (és súlyú!) doboz, meg néhány apróság. Persze, csak elbonyolítják a játékot, persze, hullámzó szinvonalúak, de mégis...

Az első kiegészítős dobozról most nem szólnék, mert annak már van fordítása. A második kiegészítős doboz elsősorban a behatolók témájára lett felfűzve. Rengeteg kalandkártyát tartalmaz, amelyek révén az űr közepén barátságtalan alakok törnek be az űrjakókba. Ezek egy része az Aliens-filmek idegeneire hajaz, és portyázása közben befal mindent, amit talál, legyen bár az űrhajós, áru vagy akkumulátorcella; másik részük kommandós, aki bombákat helyez el az űrhajó stratégiai pontjain, majd távoztában levideózza, hogy űrhajónk ezer apró szilánkra hullik szét. Az új alkatrészek részben ehhez kapcsolódnak: tolórakéták segítik manővereinket, hogy elkerüljük vagy jobb pozícióban fogadhassuk a behatolókat (nemkülönben a lövéseket, meteorokat is), önvédelmi rendszerek veszik fel a harcot a behatolókkal, vagy felfegyverezhetjük legénységüket is, hogy azok szitává lyugassák űrhajónk folyosóit és oldalfalait. További alkatrészek még az ingyenenergiát biztosító napelemek, a fontos pillanatokban aktiválható robotlegénység, több idegen fajt kiszolgálni képes létfenntartó rendszerek, valamint a szerkezeti elemekhez hasonló, de más alkatrészeket egyben összekapcsoló kábelkötegek. Ebben is vannak új űrhajóosztályok: a hengerforma IIB és az amőbaszerű IIIB inkább csak vicces, de nem hatékony, sem nem egyszerű; egy-egy ilyen tábla hátoldalából pedig összeállítható a hatalmas IV osztály. Igen, mostantól lehet IV forduló is, a megfelelően kemény kalandokkal. Nagyobb modul még a háttércsapaté: ezek olyan jómunkásemberek, akik nem repülnek velünk, de munkájuk révén jobb űrhajó épül vagy sikeresebb a repülés. Egyszóval, a jobb és hasznosabb ötletek az első kiegészítőben lettek elsütve; de azért ez is must have a játék szerelmeseinek.

Az egyenlősdikártyák viszont lényegében csak promóajándék:  5 darab kártya, mindegyik egy-egy előny és hátrány szövegével. Ha úgy érezzük, valaki túl jó a többiekhez képest, kaphat ilyen hátrányt; ha valaki még kezdő, valamilyen előnyhöz juthat. Az esélyek apró kiegyenlítése, nem több. 

Mindezek benne vannak a jubileumi kiadásban, ami már egy bőröndméretű doboz, ennek megfelő töltőtömeggel. De még ebben sincs benne a legutolsó kiegészítő, a legújabb modellek. Ez a nevéből is kitalálhatóan újabb űrhajókat tartalmaz: az IC-IVC osztályokat. Az IC és IIC egy egyszerű űrhajó, amit a közepén végigfutó "transzdimenzionális törésvonal" tesz viccesen őrültté - például a szemből érkező meteor (vagy akár ragadozó) hirtelen mégiscsak oldalról érkezik, majd megduplázódva csapódik űrhajónkba. A IIIC a második kiegészítős doboz hengerforma IIB-jét teszi egycsapásra könnyen érthetővé: ez nemhogy henger-, hanem gömbforma, amelynek nincsen széle, ahol összevissza állnak az alkatrészek, és ahol az üresen hagyott folyosókon apró kis űrhajóikon forrófejű bugris tinédzserek lövöldöznek űrtorpedókkal reaktorunk szellőzőnyílásaira. A IVC pedig valójában négy különálló űrhajóból transzformerként összeálló nagy űrhajó - vagy, ha a kockák szeszélye másképp gondolja, két-három űrhajóból álló kis flottilla. Megintcsak, úgy érzem, a játszhatóságnál fontosabb volt az elborultság, no meg a tisztelgés a sci-fi klasszikusok előtt; de hát ez egy ilyen játék, így szeretjük.

(képregény, egyenlősdikártyák, kibővítettebb galaxis útikalauz fuvarozóknak, a legújabb modellek) - Tudom, hogy rondák a szabályok; sajnálom, de ez a legtöbb, amire képes voltam.

Jópár éve már, hogy a Delta Vision megrendelésére elkészítettem a Space Hulk: A Halál Angyalai fordítását, de tavaly végre meg is jelent magyarul. Ez egy kooperatív játékos, ahol mindenki kétfős űrgárdistaosztagokat irányít. Az űrgárdisták egy űrben sodrodó hatalmas hajóroncs termeiben és folyosóin küzdik magukat előre, újra és újra visszaverve a támadó génorzók hordáit, hogy a végén eljussanak célpontjukhoz: méreggel áraszthassák el az egész roncsot vagy szitává lyuggathassák a fészekurakat. A játék lényegében csak kártyákat tartalmaz: űrgárdista- és génorzókártyákat, helyszín- és terepkártyákat, esemény- és akciókártyákat. Ennélfogva aligha meglepetés, hogy ha már jó FFG-s szokás szerint megjelentek kiegészítők, ezek kis, párlapos paklik, amelyek kisebb-nagyobb mértékben megváltoztatják az alapjátékot. Az Új küldetések (Mission Pack 1) elsősorban új helyszínekkel teszi változatosabbá a játékot, valamint egy erősebb génorzó-altípussal, míg az Új űrgárdisták (Space Marine Pack 1) két űrgárdistaosztag lapjait lapjait tartalmazza. Hasonlóan új osztagok - de mindjárt hat - találhatók a Halálszárny űrgárdisták (Deathwing Space Marine Pack) csomagjában. Végül a Tiranidák (Tyranid Enemy Pack) lehetővé teszi, hogy az űrgárdisták immár ne a génorzók, hanem egy másik, szintúgy halálos faj, a tiranidák ellenében teljesítsék feladatukat. (gyakran feltett kérdések, kiegészítő paklik)

A Bohnanzának már nagyjából ezerféle mutációja jelent meg; a Bohn to be Wild! is egy közülük. Önálló játék (tehát nem kiegészítő), de igazából csak egy variáns; az alapjáték szabályai lettek itt-ott megcsavarva. Először is, teljesen új babfajtákat tartalmaz, zömében vadnyugati, kis részben (l. a dobozt) szelíd motorosos tematikával. Azután például mindenki három babot csap fel a saját körében, nem kettőt, viszont ezek egyikét a dobott lapokhoz rakhatja; ugyancsak változás, hogy köre végén mindenki csak egy kártyát húz, de ugyanígy tesznek játékostársai is. Talán a legnagyobb változás a vadbabok megjelenése: minden babfajtában van egy-két speciális lap, amelyek kijátszásuk után az adott babföldre vagy játékosra vonatkozó szabályokat megváltoztatják: például immár kétféle bab is elültethető azon a babföldön, a játékos köre elején nem játszik ki babkártyát a kezéből vagy éppen ellenkezőleg, bármelyik lapját kijátszhatja, nem csupán az elsőt. A játékszabály végén megtalálhatók a kétszemélyes játék és a babpasziánsz szabályai is. (magyar szabály)

Friedemann Friese ujjgyakorlatként tervezte meg az Idegen tollak nevet viselő játékát: ahogy az címből is kitalálható, bevallottan más játékokból gyúrta össze a sajátját. Elsősorban a Dominion paklimenedzselését és az Agricola munkáslehelyezős akcióválasztását lehet felismerni. A játék maga korrupt politikusokról és az ő minisztériumbeli dolgaikról, szorgos és önzsebtömködő hétköznapjaikról szól. Informátorok és jótékonysági estek, propagandavideók és kampánykörutak, baráti vállalkozók és hamis doktori címek, minden, ami kell. A játék nem kifejetten eredeti, ugyebár, de azért jól össze lett rakva, a kinézet a szokásos 4fes, a címlapon pedig megcsodálhatjuk a politikusnak öltöztetett tervezőt. (magyar szabály, előkészületek és akciólista)

A Dixit az elmúlt évek egyik legnagyobb játéksikere - nekem is nagy kedvencem -, így nem csoda, ha a nyomvizén új játékok próbálkoznak. Ilyen például két ukrán tervező játéka, a Mysterium. Míg az eredetiben a játék csak magáról az asszociációkról szól, itt már valamiféle történet is van: egy kísértetházba, ahol egykor szörnyű bűntény történt, érkezik egy csapat látnok és médium. A kísértet sugalmazott álmokkal próbál kommunikálni a médiumokkal, felfedni a bűntett körülményeit és a valódi bűnöst. Egy játékos a kísértetet alakítja, ő rak le a kezéből dixites jellegű álomkártyákat, és a többieknek, vagyis a médiumoknak ezekből kell előbb beazonosítaniuk a gyanús személyeket, helyszíneket és tárgyakat, majd a végén a lehetséges kombinációkból kiválasztaniuk azt, amely a valódi bűnöst, a bűntett helyszínét és eszközét tartalmazza. A játék története a klasszikus Cluedót idézi, a szabályok, a játékmenet viszont egyértelműen egyfajta koopoeratív Dixitre hajaznak. A játéknak még csak lengyel kiadása jelent meg eleddig, de már készül az angol kiadás is a hírek szerint (ennélfogva a Mysterium is csak munkanév). (magyar szabály)

A Sötét prófécia a sokszemélyes verekedős-dedukciós játék, a Postakocsival Ördögkastély felé kiegészítője. Egyrészt tartalmaz új foglalkozás- és tárgykártyákat, valamint egy karakterkártyát a játék változatosabbá tételéhez; másrészt megjelenik az áruló, aki egyedül igyekszik megnyerni a játékot, valamint a hajtó szerepe és az általa felcsapott eseménykártyák. A kiegészítő részben moduláris, csupán egyes elemi is felhasználhatók. (magyar szabály)

A Hermagor az olasz tervező, Emanuele Ornella jelenleg legjobban jegyzett játéka. Elképzelt, középkorias országban játszódó kereskedős játék, ahol először a piacon kell különféle árulapkákat szerezni (többségi elv szerint), majd be kell utazni a környező falvakat, eladni a megszerzett árukat, lerakatokat és termelőépületeket hozva létre. Az árak részben a játékosok döntéseitől függenek, erre is figyelni kell. Semmi igazán egyedi, semmi, ami a játékot kiemelné a hasonlók közül: Ornella a tisztességes, jól dolgozó mesterember prototípusa. (magyar szabály)

Ókor, Mezopotámia, lapkalehelyezés, mégse Tigris és Eufrátesz, mi az? Mondjuk, az Ur. A játékosok különböző színű lapkákat raknak le, illetve ugyanilyen lapkák kijátszásával manipulálják a játéktáblán lévő kockáikat (pl. kereskedelmi lapka használatakor a játékos minden lent lévő kereskedelmi lapkájára annyi kockát kap, ahány nem-saját lapkával érintkezik a lapka, a háborúval megtámadható és elfoglalható más játékos kockája, stb.). A játékosok természetesen építhetnek zikkuratokat, amivel egyrészt megvédik egy lapkájukat, másrészt a játék végén valószínűleg több győzelmi pontot szereznek. Ez is egy tisztességes játék, de nem több. (magyar szabály)

A Hatalom és gyengség valamiféle mágikus-középkori Angliában játszódik. Ketten játszhatják, mindketten arra törekednek, hogy a saját uralmuk alá hajtsák a tartományokat, s így győzelmi pontokat szerezzenek. A tartományok megszerzéséhez leginkább az kell, hogy a saját csapatok legyenek többségben a szomszédos tartományokban. A játék trükkje, hogy két ciklus váltakozik folyamatosan, a kardé és a mágiáé: az egyikben a lovagok, a másikban a varázslók az aktívak, ők foglalhatják el a tartományokat, ráadásul amíg kard ciklusában a fizikai határok biztosítják a szomszédságot, a mágia ciklusában egymással fizikailag nem érintkező tartományok lesznek hirtelen szomszédosak egymással. A játékosok, amikor rajtuk van a sor, akciópontokat költenek, ezekből toboroznak új egységeket, vesznek el és utóbb játszanak ki akciólapkákat. Eurónak hosszú és konfrontatív, harci játéknak túl kiszámítható, nem logikai, nem eléggé szerencsejáték, sok szék között le a földre. (magyar szabály)

Ken Follett neve sokaknak ismerős lehet, a brit író számos regénye magyarul is megjelent, köztük olyanokkal, mint a Tű a szénakazalban vagy a Katedrális. Ez utóbbi egy igényes történelmi ponyva, amelynek központi elemei egy középkori angliai katedrális felépítése. A könyv sikerét meglovagolandó a Kosmos kiadó csapott le a jogokra, és jelentette meg 2006-ban az erre alapozó játékát. A Föld oszlopai persze ízig-vérig német játék, euro, a mechanika van előtérbe tolva, nem a téma; ettől függetlenül ügyesen lett megvalósítva a katedrálisépítés, és a játék maga igencsak szépre és jóra sikerült, a munkáslehelyezős játékok egyik legsikerültebb példánya. A játékosok bábuikat a játéktábla különböző akcióhelyeire rakják le, hogy pénzt és építőanyagot gyűjtsenek, mesterembereket fogadjanak fel és előnykártyákat szerezzenek; a forduló végén azután a megszerzett építőanyagokat mesterembereik révén győzelmi pontokra váltják. A szerencse szerepe viszonylag háttérbe van szorítva (eseménykártyák, a bábuk kihúzási sorrendje) - mondom, tipikus euro. Eredetileg legfeljebb négyet dolgozhattak a katedrálison, de azután a kiadó megjelentetett egy kiegészítőt, amellyel már öten vagy hatan is. (magyar szabály, 5-6 játékosos kiegészítő, új mesteremberek)

Nem újdonság, hogy egy kiadó igyekszik kihasználni egy játéka sikerét, és vagy ugyanazt eladja más köntösben, vagy a sikerjáték nevével próbál meg eladni más játékokat; a Kosmosra különösen jellemző ez a franchise-gondolkodás. Így végül majd' féltucat játék alkotja a - nevezzük így - Katedrális-sorozatot. Ezek részben az eredeti játék szerzőinek újabb munkái, részben más tervezőké; fő mechanikájukban erősen eltérnek egymástól, ám témájuk és egyes játékelemek így is összekötik őket. Még erősebb kapocs az egységes grafikai megvalósítás, mivel az összes játékon ugyanazok dolgoztak (Michael Menzel, Pohl & Rick).

A Föld oszlopai - Építészpárbaj a Kosmos kétjátékosos sorozatának tagja. Az egyik játékos Fülöp perjelként építi a katedrálist, a másik Waleran püspökként saját kastélyát. A játékosok nyersanyagokat gyűjtenek, azokat mesteremberek révén építőanyaggá változtatják, végül építkeznek. Munkáslehelyezésről azonban szó nincsen: a játékosok kilenc felcsapott kártya közül választanak ki hármat-hármat úgy, hogy mindig legyen egy közös. Ezért a kártyáért pedig licitálással küzdenek meg, ahol keveredik a taktika, a blöff és a szerencse - ez utóbbit pöckölés (vagyis pénzfeldobás) szimulálja. Tisztességes kétszemélyes játék, sem nem túl hosszú, sem nem túl bonyolult, de semmi több. (magyar szabály)

A Föld oszlopai - A kártyajáték egy kutya közönséges ütésszerző játék. Három vagy négy játékos között ki kell osztani a paklit, majd mindenki mindig kijátszik egy lapot, és aki a legerősebb lapot játszotta ki, az nyeri el az ütést. A leosztás végén azután mindenki megnézi az elvitt ütéseit, kiválogatja belőlük azokat a lapokat, amelyek számára érnek is valamit, és kiszámolja, hány győzelmi pontot szerzett. Persze ez itt is építőanyagok gyűjtését jelenti, amiből a mesteremberek csinálnak győzelmi pontokat, hogy megmaradjon az építkezős téma - ami itt tűnik a leggyengébbnek. Más kérdés, hogy egy ütésszerző kártyajátéknak nincs is igazán szüksége témára; ugyanakkor ilyen játékokkal Dunát lehet rekeszteni, és közöttük is megannyi jobb és izgalmasabb. (magyar szabály)

A Katedrális sikerén felbuzdulva utóbb Ken Follett megírta annak folytatását, ami egyébiránt magyarul is megjelent; a Kosmos pedig lecsapott, és ezen regény alapján is kiadott egy (majd még egy) játékot. Mivel ezt a könyvet már nem olvastam, nem tudom, hogy az Idők végezetéig mennyire követi vagy nem követi azt. Mindenesetre a játékot továbbra az építkezős tematika uralja, csak itt az egy katedrális helyett inkább egy egész település épül, hidastul-malmostul. A fő mechanika az akcióválasztás, vagyis a játékosok akciókártyákat játszanak ki a kezükből, végrehajtva azokat. Tíz akciókártyája van mindenkinek, de fejezetenként csak ötöt játszhat ki, ezek között kell döntenie. Elsődlegesen építőanyagokat gyűjtenek, hogy részt vehessenek az építkezésekben, amiért a győzelmi pontok járnak; másrészt viszont mindenféle erőforrásokat kell még gyűjteniük, hogy időről időre teljesíthessék egyházi és világi feletteseik követeléseit. Érdekes eleme a játéknak, hogy az aktuális kezdőjátékos mindig felcsap egy eseménykártyát, és az alapján eldönti, mi lesz az ő és mi a többiek bevétele - mindenkié más és más. Ha akkora sikert nem is ért el, mint elődje, ez is egy tisztességgel összerakott, jól működő játék - a többitől eltérően ezt semmiképp sem tekinthetjük "újabb rókabőrnek". (magyar szabály)

Miként elődjéből, ebből is készült egy kártyajáték. Az idők végezetéig - A kártyajáték azonban nem csupán nevében és grafikájában hasonlít "szülőjére", hanem mechanikájában is, akár az akciókártyák használatára, akár az eseménykártyák kettős szerepére (esemény, egyedi bevétel minden játékos számára) gondolunk. A lényeg persze itt is ugyanaz, különféle "erőforrások" gyűjtése, majd azok győzelmi pontokra konvertálása. Az építkezés jóval kevésbé hangsúlyos, mint a többi játékban. Miként a többi kis spin-off, ez a játék sem okozott különösebb sikert, (magyar szabály)

A munkáslehelyezős mechanika mainapság nagyon divatos, ennek egyik példája az amúgy görög tervezők munkája, az Arkón. Minden a nagyjából megszokott módon zajlik: egy városban a különféle épületekre (piac, kincstár, céhház, palota, stb.) rakják le bábuikat a játékosok, hogy végrehajthassák az ottani akciókat. Az induló, "normál" bábukat idővel valamivel erősebbekre (adószedőkre, kereskedőkre, stb.) cserélhetik, hogy egyes épületeknél az akciókhoz bónuszokat is kapjanak, valamint további épületeket emelhetnek, amelyek a játék közben vagy a játék végén segítik őket. A fordulók végén egyrészt támadás éri a várost (ami pénz- vagy akár győzelmi pontok elveszítését is jelentheti), majd a játékosok győzelmi pontokat kapnak bizonyos erőforrásaik után. A harmadik fordulóval a játék is véget ér. Mint mondtam, mechanizmusában semmi újat nem hoz - munkáslehelyezés egy kis paklimenedzsmenttel megbolondítva -, de az értékelések alapján az ismert elemekből jó (nemkülönben látványnak is kellemes) játékot sikerült összehozni. (magyar szabály, minikiegészítők)

Szintúgy idei játék a Gormenghast. Ez az ősi kastély Mervyn Peake regényeiben szerepelt - sőt, nyugodtan mondhatjuk, azok egyik főszereplője -, ahol egy magába zárkózó, félig degenerált nemesi család, a Groanok élnek hasonlóan féldegenerált szolgáik társaságában az ódon falak között, és ahol a kastély urának szinte minden perce a hagyomány értelmetlen, de kérlelhetetlen vastörvényei szerint zajlik. Az első két regény egyik főszereplője a Nagykonyha inasa, az ifjú Steerpike, aki semmi eszköztől nem ragad vissza, hogy hízelgéssel és cselszövéssel a szolgák hierarchiájának a csúcsára kerüljön; nos hasonló konyhai patkányok a játékosok is, hasonló ambíciókkal. A játéktábla a kastély termeiből, tornyaiból és épületeiből áll össze, ahol a nemesek és a szolgák járnak saját dolgaik után. Végeredményben egy egyszerű delivery game, ahol a játékosoknak az a feladatuk, hogy az intrikakártyáikat teljesítsék olyanformán, hogy egy-egy adott szolgát vagy nemest egy bizonyos szobára, teremre mozgatnak - még jobb, ha a megfelelő tárgy is az illetőnél van. Nyomjuk a régi kardot Mr. Flay kezébe, hogy a Pókhálók Termében megvívhassa rettenetes párbaját gyűlölt ellenfelével, a szakáccsal! Időről időre különféle ceremóniákra, rítusokra, szertartásokra kerül sor, ezeket is kihasználhatjuk, hogy intrikáink sikerrel járjanak. A játék önmagában, ha nem is rossz, semmiképp sem kiemelkedő; igazán csak azoknak ajánlott, akik ismerik és szeretik Titus Groan és Gormenghast világát. (magyar szabály)

A régebbi játékokra rátérve kezdjük a Hamburgummal. Hamburg, erős falainak hála, elkerülte a harmincéves háború pusztításait, és - jelentős részben a németalföldi protestáns menekültek szorgalmának és kapcsolatainak köszönhetően - fontos kereskedelmi központtá fejlődött. A kikötőből hasas hajók vágtak neki a tengernek, megrakodva sörrel, cukorral és posztóval, és a gazdag iparosok és kereskedők egymással versengve építették az újabb, egyre nagyobb templomokat vagy újították fel a katolikus időkből rájuk maradtakat. A játékban egy rotán (rondella, akciókerék, stb.) lépegetve hajtják végre akcióikat a játékosok: építőanyagokat vásárolnak, eladják a rendelkezésükre álló árukat, pénzt szereznek, és így tovább. Rövid távon hajókat bocsátanak vízre, hogy nagyobb hasznot fölözhessenek le a tengeri kereskedelemből, valamint házakat vásárolnak szerte a városban, hogy az azokban található műhelyek, boltok nekik jövedelmezzenek, az ott élő városi hivatalnokok őket segítsék. Végül minden földi vagyonukat Isten legnagyobb dicsőségére - és persze a sajátjukra - fordítják, azaz a templomoknak adományozzák, a cserébe kapott adománylapkákat kiértékelve pedig győzelmi pontokat kapnak. A mechanika ismert, a téma sem különösebben izgalmas, de jól összerakott, jó szívvel ajánlható játék. (magyar szabály, almanach)

Az állam fejében minden játékos egy-egy szerteágazó dinasztiát irányít. A dinasztiák egyaránt jelen vannak Angliában, Német-, Francia- és Spanyolországban; a céljuk az, hogy mindenütt minél több bárói, grófi, őrgrófi, hercegi és más főúri címeket szerezzenek a tagjai, és így lényegében a befolyásuk alá vonjanak egész tartományokat és országokat. A játékosok három fordulón át kártyákat gyűjtenek, hogy azok kijátszásával új nemeseket kreálhassanak; persze, messze nem ugyanannyi lap kell egy báró, mint egy király játéktáblára rakásához, hogy azután győzelmi pontokat kapjanak értük (például mert egy ország minden tartományában van már nemese, vagy a fordulók végén, ha övé a legtöbb befolyás egy adott országban). A játékosok áruláskártyákat is gyűjtenek, hogy orgyilkosokat küldhessenek egymás nemeseire vagy a hóhér kezére adhassák azokat. Jól működő játék, de semmi több. (magyar szabály)

A Rajna a középkorban a német tartományok legfőbb ütőere volt, a legfontosabb kereskedővárosok, a főpapi székhelyek jelentős része a Rajna-vidéken volt található; a folyóágyat kétoldalról övező hegyeken-dombokon pedig számtalan lovagvár épült. A Rajna-vidék urában a játékosok a rajnamenti kisbirtokokat próbálják meg birtokba venni lovagjaikkal. Az egymással szomszédos lovagi birtokokból hercegségek születnek, és mindig azé a játékosé a herceg, akinek éppen a legtöbb lovagja van az adott hercegségben, így a játékosok új meg új lovagi birtokokkal bővítik a hercegségeket, hogy ezzel át is vegyék felettük a hatalmat - vagy épp erődítményeket emelnek saját hercegségük határain, hogy így biztosítsák uralmukat. A játéktáblán várkastélyok, kereskedővárosok, püspöki székhelyek is találhatók, és jóval több győzelmi pontot ér az a hercegség, amelynek sikerül egy ilyet magába olvasztania. A játék érdekessége, hogy a játék közben akkor jár valakinek győzelmi pont, amikor elveszíti egy hercegségét. A játék nem tartozik Reiner Knizia nagy klasszikusai közé, de bármennyire régi is, azért csak szépen öregedett meg. (magyar szabály)

A társasjátékok világába kapudrogok, gateaway játékok szippantják be az óvatlanokat: egyszerű szabályú, gyorsan átlátható, mégis izgalmas játékok ezek, amelyeket a modern társasjátékokkal még csak ismerkedők is könnyen elsajátíthatnak, megszerethetnek. A leggyakrabban három játék neve hangzik el: Catan, Carcassonne, Ticket to Ride. Ez utóbbi, Alan R. Moon játéka a legfiatalabb, de már bőven klasszikus; különféle változatai (Europe, Nordic Countries, stb.) számtalan háztartásban megtalálhatók. A játékban (bár "hivatalosan" utazásokról és jegyekről szól) a játékosok városokat kötnek össze a saját részükre lefoglalt vágányokkal: minél nagyobb a távolság a két város között, annál többet ér az adott útvonal. Ráadásul mindenkinek a kezében vannak útvonalkártyák, amelyek megszabják, melyik két várost kell saját útvonalaik megszakítatlan sorával összekötniük. Az útvonalakat nagyon egyszerű kártyagyűjtő és -kijátszó mechanizmusok segítségével foglalják el. Szép játéktábla, elegáns és gyors játékmenet, kevés holtidő, kevés, de létező interakció, ezek a sikerjáték receptjének összetevői. A játék anno magyarul is megjelent, de ezt a fordítást Thilian mester még jóval azelőtt készítette; a történeti értéke miatt rakom fel ide. (magyar szabály)

A Háziúr a társasjáték fenegyerekének, Friedemann Friesének egyik koria játéka. A játékosok háziurak, akik az általuk épített házaik bérlőitől szednek sápot (a SÁP, tudniillik Sváb Állami Pénz, a játék pénzneme ugyanis). A játékhoz 110 kártya tartozik, ezek egyik oldala mindig emeletkártya, a másik oldalukon pedig egyfelől lehet tető, másfelől pedig különféle bérlők. A játékosok új házakat építenek, átépítik a régieket, és azokba bérlőket telepítenek, hogy azután beszedhessék a lakbért. Persze, semmi sem egyszerű: még ha nem is jelennek meg a semmiből önkényes lakásfoglalók (de persze megjelennek), hogy elüldözzék fizetőképes bérlőinket, a zenészek vagy a kisgyermekes anyák könnyen elriaszthatják a jól fizető lakókat, a nyugdíjasok nem bírnak lépcsőzni, és így tovább. Néha persze szerencsénk van, celebpár költözik a házunkba, vagy pedig igénytelen és egymás közelségét igénylő diákok tömege zsúfolódik be egyetlen kiadó albérletbe. A játékosok a saját helyzetüket megkönnyítendő (ami nem egyszer együtt jár az ellenfeleik helyzetének nehezítésével) akciókártyákat játszhatnak ki: például bombákat ingathatják meg az ellenfelek helyzetét és házait, költöztetők révén ragadhatják el azok legjobb bérlőit, gyilkosságokkal intézhetik el az önkényes lakásfoglalókat és más effélék. Nyilván nem egy Nagyfeszültség, de egy kellemes nevetésre elég. (magyar szabály)